Blog, Nagy Barbara

Az én Forráspontom

Elsősorban nem a programokról és az előadásokról, tanúságtételekről szeretnék írni, hanem arról a belső megtapasztalásról, Jézussal való mély találkozásról, amelyet résztvevőként átéltem.

Már második alkalommal vettem részt a Forráspont elnevezésű ifjúsági eucharisztikus napon, a tavalyi alkalom is hatalmas lelki feltöltődést, erőforrást jelentett számomra, így az ideit is nagy izgalommal, nyitott szívvel vártam, hogy vajon milyen kegyelmi ajándékokat kapok általa és milyen értékes gondolatokat tudok elraktározni a későbbiekre. De nem csalódtam, mert igazából minden megvolt benne, ami szükséges egy ilyen rendezvényhez: dicsőítés, tanúságtételek, előadások, szentmise, gyónási, lelki beszélgetési lehetőség, szentségimádás, közösségi élmény és még sorolhatnám.

Függetlenül attól, hogy éppen ki hogyan éli meg a hitét és az Istenkapcsolatát, szerintem mindenki megtalálhatta benne azt, amire szüksége volt. A vidám, lazább fiatalos hangulat és a mély Jézussal való találkozás tökéletesen kiegészítette egymást. Úgy tudnám elképzelni, mint egy lelki utazást: fokozatosan mélyültek el a tartalmak, és a legvégére, a csúcspontot adó szentségimádásra már igazán elmélyülten érkeztünk meg és ekkorra már nem sok szem maradt szárazon.

Ami az előadásokat illeti, engem Papp Miklós atya beszéde érintett meg a legjobban, abból is egy gondolatot emelnék ki: amit Istennel közösen eldöntünk, azt segít véghez is vinni, és a szentáldozás ezt megerősíti. Szerintem ez a gondolat minden élethelyzetre igaz, legyen szó lelki életről, párkapcsolatról, tanulmányokról, munkáról, házasságról, gyermekvállalásról, papi/szerzetesi hivatásról… De nem feltétlen kell ilyen nagy döntésekre gondolni, a legkisebb gondolatfoszlányainkat is bátran Isten elé vihetjük, és azokat a problémáinkat is, amelyeket nem is érzünk jelentősnek: Istennél nincs limit, nincs olyan, hogy ki tudnánk maxolni a számunkra előkészített kegyelmeit, nincs olyan probléma, amire azt mondaná, hogy ez jelentéktelen ahhoz, hogy foglalkozzon vele. Istennek olyan nagy a türelme és olyan gyengéd szeretettel szeret, amelyre egyetlen ember se képes, és ez a gyöngéden átölelő szeretet volt az, amelyet megtapasztaltam a Forráspont során, és ha rá gondolok, még most is hatalmasat dobban a szívem.

A dicsőítés mindig is fontos eleme volt az imaéletemnek, hiszen ezek a dalok mintha automatikusan beindítanák a könnycsatornáimat, valahogy mindig el tudnak érzékenyíteni. Úgy érzem, a szentmise és a szentségimádás során különösen nagy volt a szerepe a dicsőítő csapatnak abban, hogy közelebb érezzük magunkat Istenhez, elmélyüljünk és átadjuk magunkat Neki, hiszen az akkor elhangzó dalok igazán a szívek mélyére hatottak – legalábbis, az enyémre biztosan.

A Forráspontot nem lehet elvonatkoztatni a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszustól, hiszen eköré fonódott az egész. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki eddig valahogy nem igazán tudott mit kezdeni vele: az egy dolog, hogy régóta készülünk már rá, de valahogy nem volt elképzelésem arra nézve, hogy mint egyszerű vidéki katolikus fiatalt, ez mennyire fog érinteni. Viszont a Forráspont abban is segített, hogy a Kongresszust ne valami számomra távoli eseménynek érezzem, hanem ha tehetem, vegyek részt az egész rendezvénysorozaton, vagy legalábbis egy részén, hiszen számos igazán gazdag programban lehet bárkinek része, amelyet talán egy életre szóló hiba lenne kihagyni. Ilyen alkalom valószínű egyszer adódik az életünkben! Merjünk élni ezzel a lehetőséggel!

Köszönet az összes szervező, lebonyolító és önkéntes szolgálatáért, mindenkinek, aki bármit is hozzátett ahhoz, hogy megvalósuljon a Forráspont. Hiszem, hogy nagyon sokan töltekeztünk általa! És természetesen a legnagyobb hála a Vendéglátót, Jézus Krisztust illeti, mert minden forrásunk Belőle fakad!

Nagy Barbara

Képek: Bonifert Rita

Még nem érkezett hozzászólás