2019. 09. 20.

Egy napra látogatható lesz a cella, ahol Pio atya és Mindszenty találkozhatott

Kovács Gergely a Mindszenty Alapítvány képviselője a Kossuth Rádióban nyilatkozott Mindszenty József szentté avatási eljárásáról, illetve arról a sétáról, amelyet vasárnap szerveznek, és amely során a közönség először látogathatja meg a szentéletű bíboros celláját. A feltételezések szerint Mindszenty József itt találkozhatott Szent Pio atyával.

A Mindszenty Alapítvány az Ars Sacra fesztivál keretén belül egy egészen rendkívüli programot szervez most vasárnapra: abba az épületbe lehet ellátogatni, ahol a bíboros leghosszabb ideig volt börtönben, illetve ahol a hagyomány szerint találkozott Szent Pio atyával is. Kovács Gergely, az alapítvány képviselője részletesen is nyilatkozott a börtönről, amelynek környékén nemrég teret neveztek el Mindszenty Józsefről.

 

“Mindszenty bíboros 1949 és 1954 között raboskodott ebben a börtönben, viszont a helyszínt még őelőtte is titkolták. Ez államtitok volt, Magyarország egyik legszigorúbb börtönéről volt szó. Ide manapság is nehéz bejutni. Nekem tavaly sikerült először, ami egy csodálatos élmény volt.

Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy minden épen maradt.

Ez jelenleg bűnjel raktárként működik, de a folyosó, az ajtók, a cellák mind eredeti állapotban találhatók. Döbbenetes élmény újraolvasni Mindszenty visszaemlékezését, és látni ezeket a helységeket. Amikor beléptünk az udvarra nem hittem a szememnek, annyira borzasztó a látvány. Elmondhatatlan, hogy milyen módon elevenednek meg ezek a szenvedések, amelyeken neki és más egyházi személyeknek is át kellett mennie.

A most ott dolgozó rendőrök egy része a mai napig elkerüli ezt az udvart, és inkább kerülővel teszi meg az útját.

Ebben az épületben történhetett meg Pio atya bilokációja,  habár az időpontot illetően vannak még bizonytalanságok. Mind Pio atya oldaláról, mind Mindszenty bíborosáról közvetve megerősítésre került a találkozásuk. Vannak, akik az Andrássy úti fogsága idejére teszik az időpontot, de mivel ott nagyon kevés ideig nem engedték misézni, ezért valószínűbbnek tartom, hogy a Conti utcában jelent meg Pio atya, ahol 9 hónapig nem misézhetett a bíboros. Ez az ’50-es évek elején történhetett, amikor a legszigorúbb őrizetben részesült Mindszenty. “

Pio atya és Mindszenty találkozása – megtörtént csoda vagy csak legenda?

Az alapítványi képviselő Mindszenty József szentté avatási eljárásáról is nyilatkozott a közmédia vallási műsorának:

“Idén nagyon nagy lépést történt Mindszenty bíboros kanonizációjában, hiszen Ferenc pápa elismerte a hősies erények gyakorlását, azaz ő életszentségét. Ez azt jelenti, hogy “Isten tiszteletreméltó szolgája” titulust használhatunk. Az eljárásban a következő lépés egy imameghallgatás pápai jóváhagyással: volt is – és van is – egy ilyen felterjesztés, de az első értékelésnél nem jutott tovább. Ezen tehát tovább kell dolgoznunk. Az ügyet a világegyház is figyelemmel kíséri, nem csak a magyar egyház számára fontos.”


Mindszenty bíboros büntetését 1949. szeptember 27-e és 1954. május 13-a között a Conti utcai ÁVH-s börtönben foganatosították. A bíborost rabságának állomásai közül itt tartották fogva a leghosszabb ideig. Ideszállításáról és börtönbeli körülményeiről részletesen beszámolt az Emlékirataim lapjain. A hírhedt börtönépület mindmáig létezik, de már nem fegyintézet, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik osztálya működik benne.

A Conti utcát 1951-ben átnevezték Tolnai utcára, az utcában lakó Tolnai Lajos író emlékére. A Tolnai Lajos és a Víg utcára merőleges József utca sarkán levő kis tér a II. világháború után keletkezett, addig épület állt a helyén. A Magyarországi Mindszenty Alapítvány 2013 szeptemberében kereste meg Józsefváros polgármesterét azzal a javaslattal, hogy ezt az eddig névtelen közterületet nevezzék el Mindszenty József térnek. Az alapítvány javaslatával a józsefvárosi és a fővárosi képviselő-testület is egyetértett, így az átnevezés 2015-ben meg is történt – írja az alapítvány honlapja.

Forrás: mediaklikk.hu

Fotó: nyirgorkat

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás