2019. 09. 13.

Sziámi ikrek: egyikük elhagyhatta az intenzívet, másikuk felépülése kérdéses

Közleményben számolt be a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány a bangladesi sziámi ikrek állapotáról. Rabeye már el is hagyhatta az intenzív osztály, de Rukaya felépülésének esélyeiről nem tudnak felelős nyilatkozatot tenni.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, Dr. Csókay András és Dr. Csapody Marcell – szeptember 9-én visszautaztak Bangladesbe, hogy felmérjék az a 33 órás maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapotát, valamint megkezdjék az „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitációnak és a koponyarekonstrukciónak a tervezését, illetve kivitelezését – kezdődik az alapítvány közleménye.

Rabeyán – aki már 5 nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt – 5 órás plasztikai sebészeti beavatkozást, koponyarekonstrukciós műtétet és hegplasztikát végeztek szerdán orvosaink Pataki doktor vezetésével.

hirdetés

Rukayánál a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel. Ennek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Következményképpen az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél jelentős állapotromlás alakult ki, ugyanakkor a végtagjait jelenleg is képes mozgatni, szemét kinyitni. Nála a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat most még nem tehető.

Meggyőződésünk, hogy a gyógyító tevékenységet a tudományos munka mellett nagyban segítette sokak támogató imája, lelki segítsége, amit továbbra is köszönünk szépen.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

„Minden imát köszönünk” – interjú Csókay Andrással

Hírek
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Bennõ Mária 2019. 09. 14. 00:20

    Teljes szivembõl lelkemböl könyõrgõk jó Urunkhoz a gyermekekért! És Drága Szūzanyánkhoz mert Õ mindannyiunk Édesanyja! Istenem kérúnk Mentsd meg Õket! Áld meg a Gyógyitókat a Te Szereteteddel és irgalmaddal! Kérūnk Téged hallgass meg minket. M.

  • Válasz Géza 2019. 09. 17. 17:21

    Remélem felépülnek!
    Ugyanakkor azt nem értem, Isten miért növesztette őket össze? Ha pedig nem ő volt akkor egyrészt ki, másrészt miért nem segít abban, hogy eredményes legyen a műtét?