A Zsoltárok könyve teli van sóhajjal, kemény szóval, emlékezéssel, ujjongással, kéréssel és Isten mély megtapasztalásával. Ami azonban mindegyik zsoltárban közös, hogy bármilyen nehézség, szorongattatás is van zsoltáros körül, a végén mindig öröm és hálaadás marad a szívében Isten irányában.
Talán a legszebb mind közül a 23. zsoltár, melyet Dávidnak tulajdonítunk. Nem csoda, hogy számtalan formában megzenésítették már és a kezdő sorait szinte mindenki ismeri.
“Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek semmi bajtól,
mert Te velem vagy; vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján,
s az Úr házában lakom egész életemben.”
Ahogy olvastam ezt a zsoltárt, elkapott a lelkesedés, hogy ismét vissza kellene térnem a napi zsoltárolvasáshoz. Én szeretek rendszerekben gondolkodni és rögtön bevillant, hogy vajon elolvasnám-e még ebben az évben az összeset, ha minden nap csak egyet olvasok. Nos, éppen kicsúsztam ebből a fantasztikus lehetőségből, de ha 5 napon vállalom, hogy kettőt olvasok, akkor szilveszterre újraolvashatom mind a 150 zsoltárt!
Naponta egy hálaének. Ki tart velem?
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás