Emlékszem, gyerekként mindig igyekeztem makulátlanul viselkedni. Ha rám szóltak a tanárok, katasztrófaként éltem meg, mintha örökre elbuktam volna. Úgy gondoltam a viselkedés a minden, a külsőségek. Kinek mutatod magad? Keresztény jókislánynak, aki csöndben és szorgalmasan üli végig a hittanórákat, és lenéző pillantásokat vet a rosszalkodó fiúkra. Pedig a rosszalkodás legalább őszinte, egyértelműen jelzi, hogy baj van, foglalkozzatok velem! Mindeközben a jókislányok attól rettegnek, hogy egyszer ‘lebuknak’.
Nem nehéz elbújni a jókislány szerep mögé, hiszen ezt díjazza mindenki. Ha meg tudsz ülni a fenekeden, ha szépen színezed ki a színezőt, ha figyelsz a hitoktatóra, akkor nyert ügyed van. De hogy mi zajlik közben az ember lelkében? Azok a gondolatok, rossz szavak, vágyak, a külvilág számára könnyen elfedhetőek.
Én is voltam ebben a szerepzavarban. Elvakított a saját “jóságom”, hogy mindenkinek megfeleltem, nem lázadtam, örömmel mentem templomba. De legbelül ugyanúgy kerestem én is a válaszokat és küzdöttem a bűneimmel, mint mások. Csakhogy ez nem látszott.
Sokáig elhittem a hazugságokat, amik meggátoltak abban, hogy közelebb kerüljek Istenhez, és teljes életet tudjak élni. Talán neked is ismerősek lesznek ezek.
1.Nem mutathatom ki a gyengeségeimet
Sokáig féltem beismerni a gyengeségeimet, a bűneimet. Hazudtam magamnak is. Azt akartam, hogy semmi se essen csorbát a tökéletes imázsomon. ‘Én már rendben vagyok, nyert ügyem van.’ Ezt gondoltam magamról, és a környezetem is így állt hozzám. Pedig kétségbeesetten vágytam arra, hogy valaki ‘leleplezzen’, észhez térítsen.
2. Jogom van ítélkezni mások felett
Ó, igen, a ‘bezzeg én ezt sosem csinálnám’ örök gondolat volt a fejemben sokáig, és még most is elő szokott térni. A saját jóságomat mindig mások bűneihez viszonyítottam. Minél látványosabb rosszalkodások történtek a környezetemben, annál jobb embernek hittem magamat. Ennek köszönhetően a figyelmem sosem arra irányult, hogy én miben tudnék fejlődni, miben hibáztam. Sőt, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valamiben hibás lehetek. Pláne a hit dolgában. Hiszen én egy keresztény jókislány vagyok, mi rosszat tudnék tenni? Bezzeg ő!
3. Keményen kell dolgoznom, hogy kiérdemeljem Isten kegyelmét
Egy jókislány szereti a szabályokat, és a listák pipálgatását. Sokáig én is azt hittem, hogy ha megfelelek bizonyos előírásoknak, ha teljesítek feladatokat, akkor kiérdemelhetem Isten szeretetét. Ha elbukom, akkor nem szeret, csalódik bennem, és megromlik a kapcsolatunk.
Ez egy hatalmas hazugság, ami a mai napig küzdelmeket okoz nekem, és csak tudatossággal tudok harcolni ellene. Ez a tudatosság Isten igéjében rejlik. Máté evangéliumában láthatjuk, hogy Jézus a bűnösökkel együtt eszik, amin a nép felháborodik, mire ő így szól:
“Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,12-13)
Jézus sosem azt hangsúlyozta, hogy tökéletes emberként fog csak téged szeretni. Látod, vannak, akik minden szabályt megszegnek, és Jézus mégis azt mondja, hozzájuk jött, hiszen nekik van rá szükségük! Ne félj beismerni a gyengeségeidet, hiszen akkor nem leszel távolabb Istentől, pont, hogy akkor fog tudni neked igazán segíteni, ha mersz gyengének és bűnösnek mutatkozni előtte.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás