“Egy nikáb mögött találkoztam Krisztussal”

Az elmúlt két évben gyakran jártam a Közel-Keleten, ahol nemzetközi misszionáriusként és humanitáriusként dolgoztam nagyanyám, Dr. Michelle Corral mellett. A szemeim felnyíltak és kulturális megértésem elmélyült. Új ismereteket szereztem az emberekről és új érzékenységre tettem szert a társadalmi normák iránt.

Bár Amerika számtalan nemzetből származó emberek olvasztótégelye, nem titok, hogy a legtöbb, itt élő ember már elnyugatiasodott, és az amerikai társadalom könnyűvé teszi a különböző kultúrájú emberek sztereotípiákba való besorolását. Amerikaiként és keresztényként a Közel-Kelet bizonyos területein rendkívül érzékenynek kell lennem arra, hogy hogyan viselkedjek úgy, hogy ne sértek meg senkit, és ne fordítsam magamra a figyelmet.

Ellenségesség a keresztényekkel szemben a Közel-Keleten

Vitathatatlan az ellenségesség a nyugati kultúrából származó emberekkel szemben, és méginkább a keresztényekkel szemben. Ez nem csak egy sztereotípia, ez valóban így van. Ezt első kézből tanultam és figyeltem meg. Legutóbbi közel-keleti utazásom során egy Szaúd-Arábiában lévő repülőtéren kellett időznöm, ahol tanúja voltam, hogy a radikális ideológia hogyan befolyásolja a viselkedést. „A keresztény üldözés”, az Open Doors USA szerint, „folyamatos és súlyos probléma Szaúd-Arábiában.” A nemzet a wahhabizmusra épül, ami az iszlám purista és szigorú értelmezésére. A keresztényeket másodosztályú polgárnak tekintik, és a hitehagyás halállal büntetendő. 

Bár Szaúd-Arábiában végig a repülőtéren maradtam, a radikális iszlám ideológia keze itt is érezhető és látható volt, mivel a legtöbb nőn teljes, földig érő, fekete nikáb és burka volt. El kell ismernem, hogy engedtem, hogy a keresztények üldöztetése és a nyugati emberekkel szembeni ellenségeskedés tapasztalatai megkeményítsék a véleményemet az iszlám társadalomról. Az elmém elkezdett általánosítani és sztereotípiákat alkotni.

Aztán úgy éreztem, hogy a Szentlélek elkezdett dolgozni bennem ezzel kapcsolatosan, és a szívem szomorú lett. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet egy keresztény élete ebben az országban. Elképzeltem egy titokos és félelemmel teli életet, ahol nem tudtam szabadon vallást választani, és abban szabadon részt venni.

Szaúd-Arábiából az Egyesült Államokba való visszatéréshez minden utasnak extra biztonsági ellenőrzéseken kellett átesnie. A férfiak az egyik oldalra mentek, hogy ellenőrizzék őket, és a nők egy külön helyiségbe mentek, ahol a hölgy biztonsági őrök alaposan ellenőriztek bennünket, hogy biztosítsák, hogy nem szállítunk semmi illegális dolgot a repülőgépen. Sorban álltam, és az ellenőrzéseket végző biztonsági személyzet egy fiatal nő volt, a fejetetejétől a lábujjáig fekete nikábba öltözve, csak a szemei látszottak.

Ahogy a nők oldalán lefelé futtatta a kezeit, meglehetősen durva volt és lökdöste az embereket, (biztos vagyok benne, hogy ez azért volt, mert még rengetegen álltak a sorban)

„valami hihetetlen történt.”

Amikor sorra kerültem, elkezdte a rutinját, és először nagyon erőteljes volt, mindaddig, amíg el nem jutott a nyakamban lévő két nyakláncig. Az egyik nyakláncon Jézus színes képe volt, a másikon pedig egy Máriát ábrázoló arany medál, ahol Jézust csecsemőként tartotta karjaiban. Megállt, amikor a nyakláncaimhoz ért, és azonnal másként kezdett viselkedni.

Kézbe vette mindkét nyakláncot, és megállt, hogy igazán megnézze őket. Elkezdtem imádkozni, és arra kértem az Urat, hogy mutassa meg Magát neki, hogy mutassa meg neki az Ő szeretetét. Fogalmam sem volt, hogy mire gondolhat, így elkezdtem imádkozni, hogy ne sértsem meg őt, hanem lássa meg Jézust és a kereszténységet olyannak, amilyen az valójában, ami maga a szeretet.

Aztán valami hihetetlen történt. Rám nézett és halkan ezt mondta nekem: „Köszönöm, nővérem.”

Megdöbbentem. Mit értett ezen? Nem tudtam, mit mondjak. Egy pillanatra egymásra néztünk, és rámosolyogtam. Megosztottunk egymással valamit, amit nem tudok megmagyarázni. Kölcsönös megértés volt. Mondott nekem valamit a szemeivel – azt mondta nekem, hogy keresztény. Aztán megmutatta nekem a kijáratot, és elmentem a repülőgépemhez, de ez a pillanat máig velem maradt.

„Egy nikáb mögött találkoztam Krisztussal.”

Miközben én azért imádkoztam, hogy Jézus feltárja magát a nikáb mögötti fiatal nőnek, Jézus valójában nekem tárta fel magát. Úgy tűnt, mintha ezt mondaná nekem: „A bujkálásban vagyok. Az elnyomásban vagyok. A szenvedésben vagyok.” A csendes pillantásváltás a lány és köztem rádöbbentett arra, hogy mindannyian milyen mélyen kapcsolódunk egymáshoz. Ez meghaladja a kultúrát és az örökséget. Túl könnyű elfelejteni, hogy az a Jézus, akit az Egyházban imádunk, ugyanaz a Jézus, akit a Közel-Keleten és a világ minden részén üldöznek.

Ő megmutatta meg magát nekem Szaúd-Arábiában a fiatal nőn keresztül. Ez a tapasztalat továbbra is keresztény életünk missziójának emlékeztetője, hogy szeressük az embereket, minden embert, faji, kulturális és vallási megkülönböztetés nélkül. Ez egy emlékeztető arra, hogy amint Krisztus jelen van az Egyházban és a dicsőségben, ugyanúgy jelen van a szenvedésben, az üldöztetésben, a bujkálásban és az emberi szívek titkos mélységeiben is.

Forrás és kép: churchpop.com

hirdetés