Bese Gergő

Kincsek az életben

Egy pap életében mindig lesznek jeles, emlékezetes pillanatok, ünnepek. Tisztán emlékszem az első lépésekre, amit frissen beöltöztetett reverendás kispapként a szeminárium folyosóján megtettem. Előttem van a papszentelés minden mozzanata és soha nem törli ki semmi az emlékezetemből az első keresztelő, esketés örömteli pillanatait…

A remegő kézzel fogott temetési szertartáskönyv és kihulló könnyek az első temetés alkalmával, melyet egyedül végeztem. Öröm és szomorúság, egyszerre van jelen a pap életében, ám aki meghívott a szolgálatra, az mindig ad olyan pillanatokat, melyek megvidámítják az ember lelkét és újult erővel folytatja küldetését a hívők és hitetlenek világában.

A mai nap is különleges ünnep az életemben. Szentháromság vasárnapján, Pannonhalmán az elsőáldozókat ünnepeljük.

Harmadik éve engem ér az a megtiszteltetés, hogy felkészíthetem a gyerekeket az ünnepre és a szentáldozásban tanúja lehetek a nagy találkozásnak. Megható a csillogó szemű, gyakran izgága, tiszta lelkű gyermekek öröme. Felemelő ahogyan hangosan imádkoznak, felelnek a kérdésekre és zengik az énekeket. Az Egyház fiatal tagjai ők, a jelen és a jövő Egyháza.

Még is különleges nap a mai, habár a harmadik elsőáldozó csoportom, még is az elsők. Őket első osztályos koruktól tanítom, heti két órában. Elevenen él az emlékezetemben hogyan tanítottam keresztet vetni azokat, akik nem tanulták meg szüleiktől, nagyszüleiktől. Miként tanultuk az első énekeket, imádságokat. Hány humoros történetet éltünk meg a három év alatt és persze mennyi új ismeretet igyekeztem átadni nekik, ami nem váltott ki túl nagy lelkesedést, de hála a Walt Disney meséknek, mindig tudtam jutalmazni őket egy kis filmnézéssel, amikor már nagyon elfáradtak.

A három éves munka gyümölcse most beérett, 30 aprószent elvégezte az első szentgyónását és készen áll arra, hogy beállva az áldozók sorába most már ne kis keresztet kapjon, hanem magát Krisztust.

A munka azonban nem ér véget az első fizikai találkozással, folytatni kell a megkezdett utat, a neheze még csak most jön: meg kell maradni jónak, törekedni kell arra, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat elkerüljék, hogy rajtuk keresztül Isten beléphessen a szüleik, családjaik életébe is.

Ha az elsőáldozás csupán azt jelenti, hogy kipipálok egy társadalmi szokást, ha egy csapásra megszűnik az imádság, templomba járás az életemből, akkor éretlen kigyermek voltam csupán és nem történt meg a csoda. Szalmalángként illan el az elköteleződés és a felkészülés öröme.

Nagyon remélem, hogy a rám bízottak kaptak annyi muníciót a hittanórákon, szentmiséken, plébániai foglalkozásokon, kirándulásokon, ami megerősíti őket abban, hogy az Egyházban otthon vannak, az egyházközség számít rájuk mert bennük látjuk a jelent és a jövőt.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás