Botrányos jelenetek történtek ma az úzvölgyi első világháborús katonatemetőben, ahol szélsőséges románok a magyarokra – és a román csendőrökre – támadtak. Az incidens kapcsán megszólalt Csaba testvér is, aki szerint a magyarokat nem tisztelő román ember rombolója a hazájának.
“Ferenc pápa biztatására kérjük a Szűzanyát segítsen összevarrni a szétszakadozó jövőt!! Az a román ember ki nem tiszteli, szereti a vele együtt élő magyar embert, annak a javait, felmenőit, temetőit, az nem jó keresztény, nem jó román ember, hosszútávon nem építője, hanem rombolója ennek az országnak!! Nagyon fontos lenne, hogy ezt az igazságot felismerje a mindenkori állami hatóság és megvédje az állampolgárait, legyenek azok bármilyen nemzeti, felekezeti kisebbség tagjai!!
Imádkozzunk Ferenc pápa lelkületével az áldott békéért, azért, hogy az erőszakot a bölcs párbeszéd váltsa fel, hogy egymást és egymás halottait tiszteljük, békés szeretettel keressük azt a jövőt, mely teremtő Isten színe elé vezethet bennünket, mindannyiunkat, románokat, magyarokat egyaránt!
Békességért imádkozva, Csaba t.”
Fotó: MTI