2019. 05. 27.

Találkozzunk Csíkszeredában!

Pénteken, május 31-én 18 órától Csíkszeredában teszünk tanúságot- a rendhagyó 777 OFFLINE a pápalátogatás előtt egy nappal lesz a Milleniumi templomban. 

Többek között az elmúlt három év kihívásairól – és elsősorban örömeinkről, életünkről, munkájukról és természetesen a hitünkről beszélünk, 19 órától pedig szentmisén vehetünk közösen részt. A belépéshez – amely természetesen ingyenes – nincsen szükség semmilyen regisztrációra.

A 777 csapatát 4+1 ember fogja képviselni, hiszen Bese Gergő atya is velünk tart: rajta kívül Bartos Lídia Lelle, Bonifert Rita, Martí Zoltán és Vágvölgyi Gergely tesz tanúságot.

Bartos Lídia Lelle – szerkesztő

23 éves, pszichológia szakos, keresztény lány vagyok. Fő hivatásomnak az emberi élet védelmét, azon belül is a már megfogant, de még meg nem született emberek védelmét érzem. Ha nem ezzel foglalkozom, akkor legszívesebben utazom, zenét hallgatok és a barátaimmal, vagy állatokkal töltöm az időmet.

Bonifert Rita – grafikus

Grafikusként önkénteskedem a 777-nél már 2 éve, közben civil szakmámban is kreatív vonalon, animáció designerként dolgozom reklámügynökségnél. Hivatásomra úgy tekintek, mint a Jóistentől kapott talentumra, amit nem csak saját boldogságomra, önkényesen, hanem mások javát szolgálva is szeretnék érvényesíteni. Ezért csatlakoztam a 777-hez, hogy kamatoztathassam a missziónk javára, hogy igényes esztétikai alkotásokkal is kifejezzük cikkeink mély tartalmát, valamint a marketing eszköztárát jó célra használva tudjuk egyre több olvasónkhoz eljuttatni és megismertetni az örömhírt, magát Jézus Krisztust.

Vágvölgyi Gergely – szerkesztő

„A közélet iránti érdeklődésem és baráti kapcsolat vezetett a 777-hez, melynek alapításától fogva tagja vagyok. Két éve házasodtam meg, első gyermekünk 9 hónapos. Civilben politikával és újságírással foglalkozok, mert hiszem, hogy aktívan tennünk kell egy olyan társadalomért, amelyben érvényre jut az egyház társadalmi tanítása és hiszem, hogy ebben mindannyiunknak megvan a maga felelőssége és feladata.”

Martí Zoltán – főszerkesztő

„A 777 életem eddigi legnagyobb kihívása – és öröme is egyben. Hatalmas felelőssége van a kis csapatunknak, hogy a Jóisten épp ránk bízta ennek az oldalnak a megvalósítását. Arra törekszünk, hogy a magunk csetlő-botló életén keresztül tegyünk tanúságot a hitünkről, beszéljünk a bennünket foglalkoztató kérdésekről. Mindezt főállású munka mellett tesszük – jómagam az M4 Sport szerkesztő-riportereként „hódolok” a nagy szenvedélyemnek, a sportnak. Számomra a 777 létezése egy újabb csodálatos bizonyíték Isten gondoskodásáról és szeretetéről.”

A 777 által szervezett erdélyi látogatás csütörtökön kezdődik, a zarándokcsapat vasárnapról hétfőre virradó éjszaka érkezik vissza Budapestre.

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás