A csíkszeredai Dánél család életében mindig is fontos szerepet töltött be a hit. Legyen szó a mindennapokról, vagy éppen túllépni a nehézségeken, de ez segítette őket megélni az örömöket is. A hétgyermekes családanya, Magdolna mesélt a Krónika Online-nak arról, hogyan élik meg az Istenhez közeli életet.
Legkisebb gyerekük 15 éves, a legnagyobb 33, és már egy unokával is büszkélkedik a Dánél házaspár. Mindig vallásos szellemben nevelték őket, és fontos volt számukra a magyarságtudat elültetése is bennük.
„Az anyai nagymamám nagyon sokat imádkozott. Nem laktunk együtt, de ő számon tartott minden unokát, hogy ki mivel foglalkozik, mit csinál, hová utazik. Mindig tudta, kinek mikor van vizsgája, mindig imádkozott értünk, és azok a vizsgák sikerültek. Sokszor valósággal kiimádkozta ezek sikerét. Nagyapámat a negyvenes években behívták munkaszolgálatra. Megbetegedett, tífuszt kapott, »meghalt«, kirakták a hidegházba. Öt nap után tért magához, és Jászvásárról hazajött. Utána még született két gyerekük, egyik édesanyám, a másik a húga. Nagyapám korábban meghalt, de nagymamám 102. évében. Elgondoltam, hogy annyi nehézsége volt, két világháborút élt meg, nyolc gyereket szült, szárazság volt stb. És ők közben házat építettek a kicsi magyar világban, mert a családokat akkor is segítette a magyar állam. Még így is nehéz volt nekifogni a házépítésnek annyi gyermekkel, de nagymamám bízott az isteni gondviselésben. És sikerült. A gyermekek mind szakmát tanultak. Bennem meggyőződésként élt, hogy ezeket ő mind kiimádkozta. Ritkán panaszkodott, nagyon érdeklődő volt minden iránt, és viszonylag jókedvű, nem egy elesett ember, annak ellenére, hogy sokat betegeskedett. Valószínű, hogy ez is hozzájárult a hitemhez. Később egyre gyakrabban meggyőződtem róla, hogy valóban működik a gondviselés az én életemben is.”
A Dánél házaspárnak a gyereknevelésben is sokat segített a hitük, és azt próbálták gyerekeiknek is átadni, hogy legyen egy biztos kiindulópontjuk. Főleg ebben a zűrzavaros világban, ahol sokféle hatás éri a gyermekeket, fontos, hogy Isten legyen a biztos kiindulópontjuk, és oda mindig vissza tudjanak térni, erőt meríteni az élet ügyes-bajos dolgaihoz.
„Isten törvényei olyanok, mint a jelzőtáblák a turistaúton, ha azokat követed, akkor biztos, hogy célba érsz.
Kicsi koruk óta naponta együtt imádkoztunk, s ha valamelyiküknek nagyobb gonddal kellett megküzdenie, mint például vizsga, utazás, betegség, fontos döntéshozatal, akkor megsokszoroztuk a fohászkodást. Én azt szoktam mondani nekik, ne válasszuk szét a hétköznapi életünket a vallásos élettől, hanem hagyjuk, hogy Isten kegyelme és gondviselő szeretete átitassa mindennapjainkat. Tartsuk egyensúlyban az életünket testileg, lelkileg, szellemileg. Kamatoztassuk mindennap Istentől kapott képességeinket magunk és mások javára, örömére.”
A családanya elmondta, mindig is úgy próbálta Istenbe vetni bizalmát, hogy beleszámította az Ő akaratát is. Azt is a nagymamájától tanulta, hogy a problémák nem mindig jelentenek problémát. Ha valamit óriási nehézségként élünk meg, később magyarázatot nyer, hogy az miért történt, és legtöbbször épp a javunkra. Mert
„Isten képes mindent a javunkra fordítani”
– hangsúlyozta. Hozzátette, mindig megerősítette őt hitében az a tudat, hogy ez az élet túlmutat a földi léten. „Az örök élet reménye más látásmódot ad az embernek. Enélkül sivár és értelmetlen lenne az életem.”
Kép, forrás: Krónika Online
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás