Nagycsütörtök délelőtt a világ székesegyházai megtelnek ünneplő, imádkozó emberekkel, akik a szent három nap kezdetén szeretnének együtt lenni papjaikkal, szerzeteseikkel. Bese Gergő atya gondolatait olvashatjátok!
A krizmaszentelési misére gyűlnek össze, ahol az egyházmegye papsága örömmel a szívében megújítja papi ígéreteit és a főpásztorral közösen imádkoznak azon olajok felett, mellyel megkenik a keresztelendőket, betegeket, bérmálkozókat, papokat. Közösségben hívjuk le a Szentlelket, az olajokra és persze azokra, akik részesülnek bennük.
Ilyenkor jó találkozni a fiatal kollégákkal, de egyúttal megható látni az idősek buzgóságát, elköteleződését is, hogy 30-40-50 év elteltével lángoló tekintettel állnak az oltár mellé. Az imádkozó papság körében megelevenednek Izajás próféta szavai: elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét…
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a hivatásunkat a következőképpen en tenném:
embernek maradni az embertelen világban.
Közben pedig összeforrni Krisztussal és lemondani önmagunkról. Bemutatni a legszentebb áldozatot, liturgikus cselekményeket végezni és hirdetni Isten igéjét, még a legnagyobb zajban is. Elengedni a földi hívságokat és Krisztust a Jó Pásztort követni. Ez a papság feladata és kötelessége.
A szentmisében a főpásztor azonban a híveket is megszólítja: Imádkozzatok papjaitokért! Imádkozzatok értem is!
Ma különösen is fontos ez a felszólítás, mert sok támadás, méltatlan mocskolódás éri az Egyház szolgálattevőit. Olyan elvárással vagyunk a papság irányába, amit se jómagunk, se családtagjaink nem tudnának teljesíteni, még is fennhangon kritizáljuk őket. A hangoskodók pedig szívesen lennének papok, püspökök, pápák, mert biztosan jobban tudnánk végezni a munkájukat, mint ők…
Azonban ha közelebbről megismerjük lelkipásztorainkat láthatjuk, hogy nincs könnyű dolguk. Próbálják nevelni, tanítani a gyermekeket, akiket a szülőknek sem sikerült igazán. Okítják a jegyeseket, hogy megóvják őket a csalódástól, házasságuk zátonyra futásától, bár megfogadni kevesen fogadják meg tanácsaikat. Alázattal és türelemmel meghallgatják a bűnöket, a szentgyónásban, de változtatni már kevesen akarnak az életükön. Rohannak miséről, misére, pályázatokat bonyolítanak le, küzdenek a bürokrácia fegyverhordozóival és ott ülnek a haldokló ágya szélén, ahonnan minden családtag elpárolog és hóban, fagyban, forróságban együttérzően osztozik a gyászolók fájdalmában a rideg ravatalozóban.
A felsorolást sok mindennel lehetne még kiegészíteni, de ebből a listából is kiolvasható, hogy szükségünk van az imádságra, a jó szóra, a mosolyra, bátorításra és néha még a vállveregetésre is. Mert küldetésünk nem a Marsra, hanem a hús vér emberek közé szól, úgy, hogy mi is emberek vagyunk, tudunk hibázni és bűnt elkövetni.
Az idei nagycsütörtökön mondj egy imát a papokért, szerzetesekért, a meghívottakért és úton lévőkért, hogy ígéreteikhez hűen szolgálják Isten népét és építsék országát.
Bese Gergő atya
Kép forrása: Intercession for Priests
Még nem érkezett hozzászólás