Szabadesés

Amikor elfáradunk abban az örökös harcban, hogy saját magunk próbáljuk megoldani az életünket, akkor végre le tudunk mondani arról a meggyőződésünkről, hogy mi tudjuk legjobban, mi a jó nekünk, és Isten kezébe tesszük az irányítást. A felnőtt hit harcairól szóló elgondolkodtató írást a Tesó blog szerzőjétől, Marofejeva Nellitől szemlézzük.

„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.”  /János 14: 18-20./

Az, ami számomra ésszel felfoghatatlan, mindvégig el volt készítve. Közel az óra, Jézust hamarosan keresztre feszítik. Hamarosan ott függ majd a keresztfán, kiszolgáltatva, meggyötörve, szomjazva. Olyan egyedül, amennyire ember csak lehet. S tudjátok, ha én lettem volna Jézus helyében valószínűleg dühös lettem volna és kétségbeesett. Talán a tanítványokra lettem volna a legdühösebb. Hiszen velük töltöttem három évet. Nap mint nap látták a csodáimat, az én nevemben gyógyítottak betegeket, s most mégis értetlenkedve szemlélik az eseményeket.

Mekkora szerencse, hogy nem én vagyok Jézus. Mert Ő ehelyett végtelen szelídséggel és türelemmel fordul hozzájuk, és azt mondja: ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Higgyetek…

hirdetés

Az elmúlt időszakban át kellett gondolnom, mit is jelent számomra a hit. Régebben szerettem könnyelműen odadobni azt kiüresedett frázist, hogy: „hidd el, minden rendben lesz, meglásd, a dolgok jobbra fordulnak”. De mostanában rájöttem, hogy mit sem érek ezzel a „hidd el”-el, amikor az egyik barátom szülei tönkrement házasságáról beszél, a másik pedig arról, hogyan kell elmagyaráznia az alig hét éves lányának, miért halt meg az osztálytársa.

“Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.”

Hogyan válhatnának ezek a szavak valósággá az ő életükben illetve az enyémben?

Azt hiszem, köze lehet mindezeknek a felnőtt hithez. Ahol többé nem rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélem a dolgokat. Ahol megértem, hogy az életem nem lesz problémamentes, sőt lesz benne fájdalom és veszteség is. Ekkor megfáradva abban az örökös harcban, melyben megpróbálom megoldani az életemet, megállok az Isten előtt, és

lemondok arról a meggyőződésemről, miszerint én tudom a legjobban, hogy mi a jó nekem.

Védtelenné és kiszolgáltatottá válok Előtte.

Mindezeket azért tudom megtenni, mert végül elhiszem neki, hogy szeret. Azt is, hogy helyem van Nála, mert maga Jézus ment el, hogy elkészítse. Megtanulom elhinni, hogy bár nekem sokszor fáj az, ami bennem és körülöttem történik,

Istennél mindez egy tökéletes terv része.

Nem, egyáltalán nem könnyű minderre rábólintani. Számomra továbbra is mindennapos kemény harc ez…

Ebben a böjtben arra kérem az Urat, hogy erősítse meg bennünk ezt a hitet, adjon erőt elhordozni mindazt, amiben jelenleg benne vagyunk, s adja az Ő békességét, ami betöltheti a szívünket, és gyógyíthatja sebeinket.

Marofejeva Nelli

Forrás: TeSó blog

Kép: pixabay.com

hirdetés