Vers

Radnótitól József Attiláig – a 777 olvasóinak kedvenc költői és versei

Rengeteg hozzászólás érkezett ahhoz a Facebook-bejegyzésünkhöz, amelyet a magyar költészet napján tettünk közzé: az volt a kérésünk, hogy küldjétek el a jeles nap alkalmából kedvenc verseiteket.

A válaszok összefésülése után nyugodt szívvel kijelenthetjük – amit azért tudtunk már korábbról is:

ritka igényes olvasótábora van a 777-nek!

Összesen 28 (!) költő verseit említettétek meg, közülük is kiemelkedik Ady Endre, Reményik Sándor, József Attila és Kosztolányi Dezső: az ő költeményeik fordulnak elő leggyakrabban a listánkon. 

hirdetés

Ha a költeményeket nézzük, akkor Ady Endre: Az Úr érkezése,  Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani, valamint Radnóti Miklós: Nem tudhatom című szerzeményeit említettétek legtöbbször. Ezt a három verset a lista alatt külön, teljes terjedelmében is elolvashatjátok.

A 777 olvasóinak kedvenc versei

Ady Endre – Az Úr érkezése
Ady Endre – Karácsony
Ady Endre – A Sion-hegy alatt
Ady Endre – Krisztus-kereszt az erdőn
Áprily Lajos – Tavasz a házsongárdi temetőben
Áprily Lajos – Menedék
Arany János – Tetemre hívás
Arany János – Fiamnak
Aranyosi Ervin – Elszáll a szó
Babits Mihály – Eucharisztia
Buda Ferenc – Ne rejtőzz el
Csokonai Vitéz Mihály – A reményhez
Hamvasi Béla – Isten tenyerén ébredtem 
Illyés Gyula – Egy mondat a zsarnokságról
József Attila – Anyám
József Attila – A Dunánál
József Attila – Altató
József Attila – Óda
József Attila – Születésnapomra
József Attila – Kései sirató
József Attila – Istenem
József Attila – Kopogtatás nélkül 
József Attila – Rejtelmek
József Attila – Két hexameter
Juhász Gyula – (Anna-versek)
Juhász Gyula – Első szerelem
Karinthy Frigyes – Számadás a tálentomról
Karinthy Frigyes – Üzenet a palackban
Kányádi Sándor – Viseltes szókkal
Kosztolányi Dezső – Akarsz-e játszani? 
Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség 
Kosztolányi Dezső – Halotti beszéd
Kosztolányi Dezső – Ideges rímek
Kovács Ákos – Csillagzaj
Mécs László – A királyfi bánata
Mécs László – Kaszap István
Petőfi Sándor – Mögöttem a múlt
Petőfi Sándor – A puszta, télen
Pilinszky János – Átváltozás 
Prohászka Ottokár – Kő az úton
Radnóti Miklós – Nem tudhatom  
Radnóti Miklós – Apámhoz az égbe
Radnóti Miklós –  Tétova óda
Radnóti Miklós – Levél
Reményik Sándor – Kegyelem
Reményik Sándor – Akarom
Reményik Sándor  – A kereszt fogadtatása
Reményik Sándor – Istenarc
Reményik Sándor – Zöld csillagok
Reményik Sándor – Pilátus
Szabó Lőrinc  – Hazám, keresztény Európa
Szabó Lőrinc – Lóci óriás lesz
Szabó T. Anna – Az ünnep azé, aki várja
Szép Ernő – Így szerettem élni
Tóth Árpád – Lélektől lélekig
Tóth Árpád – Esti sugárkoszorú
Vitéz Somogyvári Gyula – A boldog szunnyadókhoz
Wass Albert – Üzenet haza
Weöres Sándor – Ars Poetica
Weöres Sándor – Tíz lépcső


Ady Endre – Az Úr érkezése

Mikor elhagytak, 
Mikor a lelkem roskadozva vittem, 
Csöndesen és váratlanul 
Átölelt az Isten. 
  
Nem harsonával, 
Hanem jött néma, igaz öleléssel, 
Nem jött szép, tüzes nappalon 
De háborus éjjel. 
  
És megvakultak 
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, 
De őt, a fényest, nagyszerűt, 
Mindörökre látom.

 


Kosztolányi Dezső –  Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, 
akarsz-e mindig, mindig játszani, 
akarsz-e együtt a sötétbe menni, 
gyerekszívvel fontosnak látszani, 
nagykomolyan az asztalfőre ülni, 
borból-vízből mértékkel tölteni, 
gyöngyöt dobálni, semminek örülni, 
sóhajtva rossz ruhákat ölteni? 
Akarsz-e játszani mindent, mi élet, 
havas telet és hosszú-hosszú őszt, 
lehet-e némán téát inni véled 
rubin-téát és sárga páragőzt? 
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, 
hallgatni hosszan, néha-néha félni, 
hogy a körúton járkál a november, 
ez utcaseprő, szegény, beteg ember, 
ki fütyürész az ablakunk alatt? 
Akarsz játszani kígyót, madarat, 
hosszú utazást, vonatot, hajót, 
karácsonyt, álmot, mindenféle jót? 
Akarsz játszani boldog szeretőt, 
színlelni sírást, cifra temetőt? 
Akarsz-e élni, élni mindörökkön, 
játékban élni, mely valóra vált? 
Virágok közt feküdni lenn a földön 
s akarsz, akarsz-e játszani halált? 

 


Radnóti Miklós – Nem tudhatom


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, 
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt 
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. 
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága 
s remélem, testem is majd e földbe süpped el. 
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel 
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, 
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, 
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon 
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. 
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, 
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, 
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, 
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, 
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, 
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, 
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, 
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, 
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, 
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, 
piros zászló kezében, körötte sok gyerek, 
s a gyárak udvarában komondor hempereg; 
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, 
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, 
s az iskolába menvén, a járda peremén, 
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, 
ím itt e kő, de föntről e kő se látható, 
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, 
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, 
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, 
és csecsszopók, akikben megnő az értelem, 
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, 
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, 
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. 

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás