Sokáig egyoldalúnak érezte a szexuális tisztaságról szóló tanításokat Szalai Anikó: mintha csak a férfiakhoz szólnának, pedig a kérdés ugyanúgy érinti a lányokat is.
Talán nem vagyok egyedül az élménnyel, hogy azt tapasztalom, egyre több könyv és cikk jelenik meg az egyedülállóknak címezve. Attól félek, ez válságtünet: ahogyan egyre később kötnek a fiatalok házasságot, és sokan hosszú évekig (vagy életük végéig) egyedül maradnak, úgy ebből kifolyólag megjelent a kereslet a társ nélkülieknek szóló irományokra. Erre pedig értelemszerűen reagált a kínálat.
Az ok, hogy miért van szükség ezekre a kiadványokra, érthető: bár el vagyunk árasztva keresztény téren is „hogyanjavítsdmegaházasságod” könyvekkel, az egyedülállók kérdéseire ezek nem tudnak választ adni. Ezek közé a kérdések közé tartozik a szexualitás is. A házasoknál sok esetben magától értetődőnek vesszük, hogy náluk ez a kérdés „el van rendezve” (dehogy van), ezzel szemben az egyedülállókról feltételezhetjük, hogy az életüknek ezt a területét megoldatlannak tekintik.
Sokáig egyoldalúnak éreztem a szexuális tisztaságról szóló tanításokat, mintha csak a férfiakhoz szólnának. És míg a lányok csoportjában mondjuk egy ifjúsági hétvégén nem nagyon került elő a téma, a fiúk rendre beszámoltak arról, hogy az ő csoportjaikban ezzel kapcsolatban milyen fontos gondolatok hangzottak el. Magányos szigetnek éreztem magam a nők csoportján belül, hogy akkor ezek szerint csak nekem vannak ezen a területen harcaim…?
Egy idő után viszont őszinte hívő barátnőim maguk is beszámoltak arról, hogy bizony, nehéz megállni a szexuális kísértésekkel szemben. Bizony, elbuknak, gondolatokban és tettekben is. Idősebb nőtestvérek elmesélték, hogy házasságuk előtt hogyan vétkeztek ezen a területen. És néha sajnos arra is látni példát, ahogyan a házasságban élők hogyan vétkeznek…
Ahogyan igyekszem a tisztaság ösvényén járni és Isten akarata szerint élni, úgy egyre több mindent értek meg a kísértések természetéről is. Több Aha-élménnyel lettem gazdagabb, és ahogyan ezeken gondolkoztam, számomra 5 dolog volt a legfontosabb, ezeket szeretném most megfogalmazni.
Előrebocsátom, hogy a pontok többségét sokszor sok helyen lehetett már hallani, illetve a többségük a férfiakra is igaz – sok újdonsággal nem fogok tudni szolgálni. Ugyanakkor azt hiszem, jó újra és újra visszatérni az alapokhoz és feltennünk magunknak a kérdést: hogyan is vagyok az életemnek ezzel a területével? Ilyenkor hasznos ezeket a – számomra – felismeréseket újra tudatosítani.
1. Az határozza meg a gondolkodásodat, amit olvasol/hallgatsz/nézel
Egyesek szerint olyan a romantikus film a nőknek, mint a pornó a férfiaknak. A párhuzam szerintem sem alaptalan, hiszen (majdnem) minden nő arra vágyik – nagyon gyerekes és közhelyes képpel élve -, hogy megtalálja a szőke herceg és a fehér lovon ellovagoljanak a naplementébe. Amikor pedig a filmekben bekövetkezik a happy end, akkor kicsit megélhetjük úgy, mintha az velünk, nézőkkel történne meg.
Épp emiatt, mert ilyen elemi vágyunkra hatnak ezek a történetek, érdemes feltennünk magunknak a kérdést, hogy a romantikus filmek vagy könyvek segítenek keretek között tartani a vágyainkat, vagy inkább szítják őket? Ha az utóbbi a válaszunk (és nehezen tudom elképzelni, hogy nem az), akkor szeretnék két bibliai alakot példaképül állítani magunk elé, akik tudatosan figyeltek arra, mit néznek:
Az egyik Jób: „Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre.” Jób 31:1
A másik pedig Dávid: „Nem vetem a tekintetemet haszontalan dolgokra. Gyűlölöm a széthúzókat, semmi közöm hozzájuk! A csalárd szív távol áll tőlem, tudni sem akarok a gonoszságról.” Zsoltárok 101:3-4
Ha megfigyeljük a versek tartalmát, látható, hogy mind Jób, mind pedig Dávid meghoztak egy döntést a tisztaságukra vonatkozóan: nem tekintenek szüzekre (behelyettesíthetjük a vágyaink tárgyával) és nem vetik a szemüket haszontalan dolgokra (pl.: olyan filmekre, amik nem építenek, inkább rombolnak). A mi tisztaságunk is a gondolatainknál kezdődik (Mt 5:8) és szükséges ebben döntést hoznunk: nem nézünk, hallgatunk, olvasunk olyan tartalmakat, ami ezt akadályozza.
2. Azt teszed, amin gondolkozol
Igazából ez az első pont folytatása: a gondolatokból tettek születnek előbb vagy utóbb. Ha teret engedünk a fantáziánknak, nagyon csúszós lejtőre lépünk és könnyen az alján találhatjuk magunkat, ahogyan a gondolataink tettekbe fordultak.
A gondolati bűnöket nagyon nehéz fékezni: sokszor elég egy apró momentum, egy nézés, egy filmjelenet, egy érintés stb. és már meg is indul egyik gondolat a másik után.
Mire feleszmélünk, már nyakig merültünk az általunk elképzelt világban, felkorbácsolva a hiányainkat és a vágyainkat.
Nekem az segített, hogy megvizsgáltam, milyen helyzetekben történik meg az, hogy átadom magam a fantáziáimnak: pl.: ha hétvégén lustálkodok az ágyban? Ha ideges/magányos/szomorú vagyok? Ha nem tudok aludni? És miután megvolt erre a kérdésre a válaszom, elkezdtem tenni azért, hogy kerüljem ezeket a szituációkat, vagy ha az érzelmeim okozták a problémát, levezetni ezeket valahogy, pl.: sporttal. Apropó, sport…
3. A sport nem segít levezetni a szexuális vágyakat
Körbekérdeztem a barátaimat, hogy mi a véleményük arról, hogy egyesek szerint a sporttal levezethetők a szexuális energiák. Egyöntetűen az volt a válaszuk, hogy „dehogy, sőt, fokozza!” Lehet, hogy kilógunk a sorból, de egy olyan edzés, ami kellemesen lefáraszt és utána, bár kimerülten, de már stresszmentesen jól érezzük magunkat a bőrünkben, inkább egy harmonikus testérzetet segít elő, ami semmiképpen sem visz távolabb a szexuális vágyaktól, inkább közelebb visz hozzájuk… szerintünk. Így ez az út számunkra nem járható (de ha másnak működik, örülünk neki!)
4. A nőknél a vágyak mértéke függ(het) a női ciklustól
Nem mindenkinek, de sok nő esetében igaz, hogy a ciklusának különböző periódusaiban más mértékű a libidója. Az ovuláció körül a női test felkészül arra, hogy megtermékenyülhet a petesejt és ezt egy olyan hormonkoktéllal segíti, ami miatt a nőknek ilyenkor a legintenzívebbek a szexuális vágyaik, ekkor érzik magukat a legvonzóbbnak és legnyitottabbnak. Egy informatív kis két perces videó a témában:
Sajnos ez a hormonkoktél az egyedülálló nőket sem kerüli el. Ilyenkor könnyű magunkat átadni a gondolatainknak és a vágyainknak és „megcsúszni a lejtőn” (ld.: 1-es és 2-es pont). A tudat, hogy a testem minden hónapban felkészül arra, hogy egy új életnek kilenc hónapra otthont adjon, hálával tölt el: Isten igazán csodálatosnak alkotta a nőt! Ugyanakkor egyedülállóként meg kell küzdeni azzal a pár nappal, mikor épp az egekbe szöknek a szexuális vágyak.
Azt hiszem érdemes ilyenkor minél inkább lekötni a gondolatainkat és tevékenyen élni ezeket a napokat, és nem hagyni magunkat üresjáratot, amikor ezekkel az érzéseinkkel foglalkozhatunk.
5. A szexuális vágyak elmúlnak
Bizony. Ha kielégíted őket, ha nem, el fognak múlni. A világ azt mondja, hogy a szex utáni vágy olyan, mint az éhség: ki kell elégíteni. Az analógiának azt a részét viszont elhallgatja, hogy míg ha nem eszel, éhen halsz, addig ha nem elégíted ki a szexuális vágyaidat, addig.. mi is történik? Azt hiszem, hogy semmi.
Ezek a vágyak (az érzéseidtől, ciklusodtól, körülményeidtől, a téged ért hatásoktól függően) hol feljönnek, hol elmúlnak. Nem kell kielégítened, hogy elmúljanak, de ki kell várnod. Segítség lehet a harcban az imádság: adj hálát azért, hogy ezekre a vágyakra képes vagy, hogy fantasztikus testet alkotott Neked, ami így reagál. Hiszen ez azt jelenti, hogy egészséges vagy! És míg igyekszel majd mással foglalkozni, azt fogod észrevenni, hogy elültek ezek az érzések.
Nyilván ezeket a pontokat „mondani könnyű”, megélni annál nehezebb, hiszen a puding próbája mindig az evés, a hívő élet felismeréseinek pedig a kísértés.
Épp ezért a tisztaság megőrzése tudatosságot kíván minden hívő embertől.
Nem vagyunk tökéletesek, nem is leszünk azok, ezek a pontok sem a „siker öt lépésben” típusú kijelentések. De segíthetnek, hogy az életednek ezen a területén engedelmeskedj Istennek.
És ha nem sikerült? Ha elbuktál? Nagyon szerettél volna engedelmes lenni, de elgyengültél vagy elfáradtál a harcban? Akkor jusson eszedbe: van hova fordulni újrakezdésért. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő (Jézus Krisztus): megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” 1Jn 1:9
Szalai Anikó