Blog

Az én Messiásom

Lüktető hangvételű írás érkezett a 777 postaládájába: a neve elhallgatását kérő vendégszerzőnk egy gyermekvédelmi konferencián járt, ahol rengeteg szenvedéssel találkozott. De hol volt Isten? – teszi a fel a kérdést a blog szerzője.

Hétköznap délelőtt, gyermekvédelmi konferencia. Luxusidő, de a téma érdekel, szegről végről érintett is vagyok. Előre felvértezem magam, lelki páncélzattal érkezem, hisz tudom, a program része a kiállítás megtekintése is, és ott bizony lesznek cudar történetek.

Helyet foglalnak az előadók, bemutatkoznak, és kezdődik. Egy kis idő eltelik, jönnek a néha meghökkentő sztorik, ami persze nem ér el a szívemig, mert már nem engedem. És akkor megszólal egy hang bennem. Legszívesebben felállva kiabálnám: „Valakit kifelejtettetek! Valaki hiányzik!” Elfelejtettek meghívót küldeni, vagy egyszerűen csak nem jött el. Igen, biztosan ez lehet, más dolga volt, nem tartotta fontosnak, hogy szóljon, talán nem akar tenni semmit. Azt hiszi, csak úgy becsukhatja a szemét, távol maradhat. Hol van? Ennél nincs fontosabb! Ő a legkompetensebb személy, Aki tényleg tenni tudna valamit, megelőzni, büntetni, bármit, csak nem csöndben maradni.

Hol vagy? Hallod mit mondanak itt? Jó világ, vele is mit történt! Hallod? Most figyelsz? Hol voltál akkor? És hol vagy most? Olyan kicsi volt még, olyan védtelen. Nem tehetett semmiről, nem tudott védekezni. A felnőttek betegek, a felnőttek gonoszak. Miért nem vigyáztál rá? Hol voltál, mikor ez a gyerek bajban volt?

hirdetés

Kezdek gyengülni. Érzem, ahogy telik az idő, melegem lesz, a tagjaim elnehezülnek, felgyorsul a szívverésem. Megrohannak a gondolatok, az emlékek, és a vád, ami sokáig fojtva, bedobozolva várta szabadságát. Hol voltál? Hol a fenében voltál? Végignézted, igaz? Az enyémet, az övét, mindegyikét. Persze, tudom, valakit megmentesz, a kegyelmed is megmutatod, de nem rajta, nem rajtam? Csak néztél. Mert láttad, tudom, hisz létezel, és bármit tehetsz, de nem tettél. Miért?

Össze kell szednem magam. Nem hagyom, akkor se hagyom, hogy ez most tovább menjen. Sírtam már, ordítottam, nem hagyom, hogy Téged okoljalak mindenért. Mert te jó vagy. A Jóisten. Így emlegetnek. És végül kimentettél, örök életet adtál, rátaláltam a fiadra, bűnbocsánatot nyertem, megszerettelek.

Vége az előadásoknak, megnézem a kiállítást. Történetek, képek, két szoba, egy-egy videó. Újra jön az émelygés, a bénulás, de összeszedem magam, megyek tovább. Prostituáltak történetei. Tudom, hogy színészek játsszák el, így tompítva ér el hozzám, de kicsit mindegyikbe belemegyek, gondolatban kiszabadítom magam a perverz apa, az elnyomó, a strici kezei közül. Gyűjtöm az információt, elviszek pár brosúrát, hátha valakinek majd odaadhatom.

Otthon. Napok, beszélgetések, húsvét. Olvasom a történetet, hallgatok tanítást. Egy mondat, ami sose érte el az ingerküszöbömet: „A zsidók olyan messiást vártak, aki megszabadítja őket a római uralom alól.” Nem is értem, hisz tényleg ott vannak a próféciák, egyértelmű, Jézus a messiás, miért vártak tőle mást, mikor…?

Mást vártak. Én is. Nem értem, hogy lehet passzív, mikor az ördög tombol. Igen, azt akarom, hogy ne legyen erőszak, legalább a gyerekeken ne! Igenis azt akarom, követelem, hogy lépj közbe, akadályozd meg! Vagy vess már véget ennek! Hadd ne kövessünk el többé bűnt! Hadd lehessünk végre szabadok!

Húsvét. Megalázás, töviskorona, vér, kereszt, kiáltás. És csak nézi, onnan felülről. Hogy nézted végig? Zokogva, sírva, ordítva? Hogy élted meg? Vért izzadva, nyögve, belehalva. Mire gondoltál? Rám. Rájuk. Minden bűnért, mindenkiért. Egyszer vége lesz, már elvégeztetett, de még várni kell. Mikor visszajössz, nem lesz több mocsokság, betegség, árulás, egyszer vége lesz. Addig pedig küzdesz értük. Ugye? Kevés a munkás, de dolgoznak, segítenek. Hát, segítek én is, és próbállak megismerni, annak, Aki tényleg vagy!

K. A.

Fotó: xuntuspsicologia

Még nem érkezett hozzászólás