2019. 03. 26.

Nagyböjt kívül-belül: nincs más, csak Isten és én

A böjt lehetőséget ad arra, hogy elengedjük azokat a dolgokat, amelyekbe a mindennapjaink során kapaszkodunk. Ugyanakkor fontos, hogy az így keletkező űrt betöltsük Istennel töltött idővel, aki mindig kész odaadni magát nekünk.

Jézus, miután a Jordán folyóban megkeresztelkedett, nyilvános működése előtt negyven napra elvonult a puszta magányába, és ott nem csak böjtölt, hanem eközben egészen az Atyára figyelt, csendben és imádságban – erre emlékezünk a negyven napos böjtben.

A görögkatolikusoknál és a görögkeletieknél néhány nappal hosszabb, míg a római katolikusoknál rövidebb és valamivel aprólékosabb szabályai vannak a böjti időszaknak. A protestáns egyházaknál a katolikus értelemben vett böjti fegyelem nincs gyakorlatban. Sokkal inkább lelki böjtölésről beszélnek és mindenkinek saját belátására és lelkiismeretére bízzák, hogy ezt milyen formában valósítja meg.

Bakos Tamás atya, az Egri Főegyházmegye Ifjúsági Bizottságának a tagja elmondta: fontos, hogy – Jézushoz hasonlóan – a mi böjtölésünk se csak az ételtől vagy más anyagi dolgoktól, akár közösségi oldalaktól való tartózkodást foglalja magába, hanem

találjuk meg a magunk csendes pusztáit, amikor kicsit visszavonulunk a világ zajától és próbálunk több időt szentelni az imának és az Istenre való odafigyelésnek.

Tamás atya elmondta, nem gondolja, hogy neki papként más lenne a böjt, mint a többi hívőnek. – Tőlem is odafigyelést és következetességet igényel, hogy több időt szenteljek a lelki olvasmányoknak vagy az elcsendesülésnek, mint például egy sorozatnak vagy az internetnek. Ugyanazok a kísértések érnek a hétköznapokban, mint bármelyik embert, mégpedig hogy a mindennapok apró történései észrevétlenül elsodorhatnak Istentől – fejtette ki káplán.

– Ez olyan, mintha Jézussal kivonulnánk a pusztába, ahol nincs semmi anyagi, amiben biztonságot látunk: nincs más, csak én és Isten.

Vagyis ebben a pusztaságban saját magammal és Istennel is szembenézhetek, ami a mindennapok zajában és rohanásában nem igazán valósul meg – fogalmazott Bakos Tamás atya.

 

Szabó Fruzsina

Fotó: pixabay.com

Blog Szabó Fruzsina
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás