2019. 03. 04.

Kiút a kételkedésből

Korábban az oldalon megjelent Ágoston-Papp Dorottya tollából egy cikk Kételkedni könnyű. Kételkedni könnyű? címmel. Összességében egy nagyon jó írásnak tartom olyan témában, amit szeretnék kiegészíteni pár szemponttal és reflektálni egy-két gondolatra, mivel magam is az elhúzódóan kételkedők számát gyarapítom.

Igen, magam is érintett vagyok, ezért nagy érdeklődéssel nyitottam meg a cikket az oldalon. Üdítő volt az őszinteség, amivel Dorottya ír a kételyeiről, és míg ő inkább a személyes megélése felé vitte a cikket, én szeretnék teológiai hátteret is felmutatni. Előre le is szögezném, hogy nem vagyok teológus, csak egy Biblia olvasó ember és a kételyeim kapcsán kerestem az okokat és a megoldásokat az Igében. Így ez az iromány a keresésem során felismert igazságokat és gondolatokat tartalmazza.

A kételkedés okai, bibliai háttere

Első körben szeretnék a Bibliából kiindulva választ adni a kételkedés okaira, hátterére, ugyanis ahhoz, hogy jól tudjunk harcolni ellene, tudnunk kell beazonosítani és helyén kezelni ezeket a gondolatokat.

A kételkedés első oka a bűnbeesésben és a sátán munkájában keresendő. Amióta Ádám és Éva megették azt a bizonyos  gyümölcsöt az Édenkertben, azóta sajnos nem a hit az alapállásunk Isten felé, hanem a hitetlenség és az ehhez kapcsolódó kételkedés. A sátánról tudjuk, hogy „embergyilkos volt kezdettől fogva” (Ján 8,44) ezt maga Jézus Krisztus mondja róla. Mit is kérdezett a sátán Évától? „Csakugyan azt mondta Isten…?” (1Móz 3,1) Kétségbe vonta Isten szavát. Nem ez a „csakugyan” az, amit sokszor hallunk vissza a kételkedő gondolatainkban? „Csakugyan szeret az Isten?… Csakugyan megváltott? Csakugyan jó a terve?,” és még sorolhatnánk. Ugyanígy a tragédiák, amik megrengethetik a hitünket, ugyancsak a bűnbeesés következményei, hiszen olyan világban élünk, ahol a halál, a fájdalom és a gyász a földi élet része.

A másik ok a hit mibenlétében keresendő. A Biblia szerint „a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1). Tehát semmiképpen sem látásról van szó. A kételyeink mélyén sokszor az húzódik meg, hogy nem hinni akarunk, hanem látni. Olyanok vagyunk, mint Tamás, aki addig nem akarja elhinni, hogy Jézus feltámadt, amíg nem LÁTTA ÉS ÉRINTETTE Jézus sebeit. Jézus Krisztus megmutatja neki és azt mondja, hogy „boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Ján 20,29).

Bizonyítékokat és megragadható dolgokat keresünk, pedig a hit nem ezeken alapszik.

Szeretném kiemelni az Újszövetségből azt, hogy az Úr Jézus mindig nagyon szomorú volt, amikor a tanítványai kételkedtek benne. „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?” (Mt 17,17) „Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” (Márk 4,10).

Jézus Krisztus valóban szomorú volt, amikor újra és újra azt tapasztalta, hogy a tanítványok a csodák ellenére sem hittek benne. Ha áttekintjük az Ószövetségben Izráel pusztában vándorlásának történetét, ahol a nép LÁTTA ÉS TAPASZTALTA Isten gondoskodását, megütközve tapasztalhatjuk, hogy újra és újra hitetlenségbe és engedetlenségbe sodródtak bele, ugyanúgy, ahogyan a tanítványok is. Miért történt ez így? Mert a csodák önmagukban nem elegendők a hithez.

A kételkedés hatása

A kételkedés tehát a Biblia szerint a bűnbeesés, a hit megingása és a sátán munkájának a következménye. Ha teret engedünk az első kételynek, óhatatlanul fog jönni a többi. A hosszan kételkedő ember pedig (mint én is) olyan mélységű bizonytalanságot tapasztal meg, amit Dorottya is szemléletesen ír le a cikkében: ingadozik, mint a tengeren viharban hánykolódó hajó, kapaszkodó és horgony nélkül. Ez a fajta bizonytalanság megtépázza az ember lelkét, félelemmel és szorongással tölti el, elveszítve azt az alapot, amire eddig építkezett.

És mennyivel lejjebb nyomja a kételkedő embert egy-egy közösség is! Nem szándékosan persze. De a beszámolóik „Isten csodálatos munkájáról”, amiket a kételkedő nem él meg, egyre inkább elhitetik vele, hogy igazából ő nem is tartozik ide, a hívők közé, hiszen Ő csak a kételyeit látja, „Isten csodálatos munkáját” sokkal kevésbé. Az ördög a folyamatos kételyekkel támadja és azzal az érzéssel, hogy nem illik a közösségbe, olyan szégyenérzetet tud elültetni, ami miatt egyre nehezebb lesz ebből az állapotból kijönni, mert a szégyenérzet nem Isten felé, hanem Istentől elfele viszi az embert. Így aztán egy idő után „beüt a teljes krach” és a kételkedő a teljes lelki szárazságot tapasztalja meg.

Ezek után szeretnék kitérni arra, hogy mi a hit és hogyan vehetjük fel a harcot a kételyekkel szemben.

A hit mibenléte, harc a kételyek ellen

Ahogyan már fentebb is említettem, a hit nem a látásból fakad: ez nem működött sem Izráelnél, sem pedig akkor, amikor Jézus csodákat téve járt a zsidó nép között. Egyik nap Jézust örömmel fogadták, másnap már „feszítsd meg”-et kiabáltak.

De hát mi is a hit? Egy alapállás Isten felé: bizalommal nézek rá.

A kételkedőknél ez a bizalom az, ami megtörik. Jézus Krisztus gyermeki bizalomként is hivatkozik rá: „ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3). A bizalommal teljes hit az a közvetítő közeg, amin át Isten kapcsolatba tud lépni velünk. És itt van egy paradoxon: míg a kételkedő azt mondja: „Uram, ha megmutatod, elhiszem”, addig Isten azt mondja: „Ha elhiszed, megmutatom”. Igazi 22-es csapdája…

Lenne, ha nem olyan Istenünk lenne, amilyen. Ugyanis Isten nem bízta teljesen ránk a dolgot és nem is hagyott magunkra minket, kételkedőket. Mit is mond a hitről? „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róm 10, 17). Isten adta az Igéjét, ami „élő és ható” (Zsid 4, 12), és amely által megszületik szívünkben a hit. Tehát a válaszokat nem tárgyi dolgokban, bizonyítékokban kell keresnünk, hanem Isten Igéjében. Ehhez viszont szükség van a mi aktív részvételünkre az alkalmakon, beszélgetésekben és a Biblia olvasásában és imádságban. Figyelnünk kell Isten Szavára és abban kell keresnünk a válaszokat.

Tudom, hogy ez paradoxonnak hangzik. Hiszen ott keresem a válaszokat, amiben épp kételkedek. De ugyan ki mást kérdeznénk meg a kérdéseinkről, mint magát a Teremtő Istent? Fontos beazonosítsunk a kételyeink forrását és tudatosítanunk azt, hogy a kételkedés nem Isten akarata! Ő hitre hívott el, hogy kapcsolatba léphessen velünk.

Nem mondom, hogy én már ezeket mind elértem volna. Nehéz hinni, amikor szívesebben látnék. Nehéz az évek óta berögzült kételkedő alapállásból kimozdulni. Nehéz nem feladni, hanem folytatni „a hitnek a nemes harcát.” De minden kételkedőt bátorítok arra, hogy a kérdéseit vigye Isten elé, de ne álljon meg itt! Figyeljen a válaszra, amit Isten ad, mert fog válaszolni. Hiszen „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6) Isten beszélő Isten és nyitottnak kell lennünk a válaszára.

Egy ismerősöm egyszer elmesélte, hogy amikor nagy kérdésekkel küszködött, egy barátja azt mondta neki a félelmeire: „Add fel!” Mire az ismerősöm megütközve nézett rá. Ekkor a barátja felmutatott az ég felé, és azt mondta „A kételyeidet, kérdéseidet add fel annak, aki meg tudja ezeket oldani.” Erre bíztatok mindenkit, és meg fogjuk látni, hogy igaz: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” (Zsolt 91,15)

Szalai Anikó

 

Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás