Blog, Nagy Barbara

Valentin-nap Jézussal

Február 14-én szinte mindenkinek eszébe jut a szerelem, szeretet valamilyen formában. Sok szerelmes pár ünnepli világszerte a Valentin-napot, míg mások feleslegesnek tartják, mondván, nem csak egy nap kell kimutatni a szeretetünket egymásnak. Olyanok is akadnak, akik ellenzik vagy éppen bosszankodnak miatta. Egy szó mint száz, a Valentin-nap nagyon megosztó köreinkben. Most azonban közelítsük meg egy kicsit más szemszögből is!

Akár kapcsolatban vagy, akár már házasságban élsz, akár egyedülálló vagy, van valami, ami minden élethelyzetben közös:. Mindannyian valahol mélyen, legbelül arra vágyunk, hogy szeressenek minket, és mi is szeretni tudjuk egymást. Szerethessük a párunkat, a gyerekeinket, a szüleinket, a testvéreinket, a hozzátartozóinkat, a barátainkat és még sorolhatnám, és arra is szükségünk van, hogy minket viszont szeressenek. Isten szeretetre teremtette az embert, így az a legtermészetesebb érzés, hogy vágyunk rá. Szeretet nélkül nem tudunk boldogok lenni.

De van valami, ami meghaladja az emberi szeretetet, mégpedig az Isten szeretete. Ezt az eszünkkel nem is tudjuk igazán felfogni, megérteni, hiszen ennyire mély szeretetre mi képtelenek vagyunk. Az emberi szeretetben olykor-olykor akadhatnak feltételek, azonban Isten feltétel nélkül szeret. Ő egészen máshogy lát minket, más szemszögből néz, mint ahogy mi tekintünk egymásra. Isten szeretete nélkül nem is tudnánk élni.

Szó szerint, ha Isten szeretetből nem teremtett volna meg bennünket, létezni sem tudnánk; és ha nem mutatná ki az irántunk való szeretetét, egymást sem tudnánk szeretni.

Az emberi szereteten túl nagy szükségünk van arra a szeretetre is, amelyet csak Isten tud megadni, mert vannak olyan űrök a lelkünkben, amelyeket csak egyedül Ő tud betölteni, semmi és senki más. Még az ateistáknak is szükségük van rá, akkor is, ha ezzel nincsenek is tisztában, de valahol mélyen, legbelül ők is igénylik, hiszen Isten ezt a vágyat minden emberi lélekbe beleültette.

A Valentin-napi láz közepette is meg kellene állnunk néhány pillanatra, hogy elgondolkodjunk. Vajon eszünkbe jut ilyenkor Isten, aki a legfőbb szeretet? Eszünkbe jut Jézus, aki annyira szeret minket, hogy az életét adta értünk? Aki annyira szeret minket, hogy a legnagyobb kínokat is elszenvedte értünk, amit mi érdemeltünk volna meg, mégis magára vállalta? Olyan könnyen el tudunk feledkezni erről, pedig igazán jól eső érzés a lelkünknek, amikor tudatosul bennünk, hogy van valaki, aki jobban szeret, mint a földön bárki más. Aki még a szerelmünknél, vagy a szüleinknél is jobban szeret.

Bármilyen is az élethelyzeted, arra kérlek, ha csak néhány perc erejéig is, de most Valentin-nap alkalmából gondolj Jézusra is! Köszönd meg azt a szeretetet, amit tőle kaptál, és valld meg Neki, hogy te is szereted! Lepd meg Őt is egy kis aprósággal! Nem kell nagy dolgokra gondolni, a legkisebb jó szándék is kincseket ér. Egészen biztos, hogy utána újabb értelmet nyer számodra a Valentin-nap és Jézus is ki fogja mutatni feléd a szeretetét, talán oly módon is, ahogy nem is várnád!

Nagy Barbara

Még nem érkezett hozzászólás