2019. 02. 01.

Hatalmas a várakozás Ferenc pápa történelmi utazása előtt

A 777 Dubajban élő olvasója, Tellis Katalin számol be nekünk arról, hogy hogyan várják az Arab-félszeigeten Ferenc pápát!

Tellis Katalin Dubajban él családjával, még nem biztos benne, hogy ott lesz Ferenc pápa Abu Dhabiban lévő miséjén, hiszen három gyermekkel kellene nekivágni a 150 kilométeres távolságnak:

„Miközben a Magyarország lázban ég a pápa erdélyi látogatása miatt, felvezetőként megosztanám tapasztalataimat a szentatya egy másik útjáról, melyre február 3-5 között kerül sor az Egyesült Arab Emírségekben.

A Ferenc pápa látogatásáról szóló hír nem olyan régen, december első felében látott napvilágot. Történelmi útról van szó, mivel pápa eddig még sosem járt az Arab-félszigeten. Ennek ellenére nem fog túl sok időt itt tölteni, a programja szerint másfél nap áll rendelkezésére, hogy eleget tegyen hivatalos látogatásának. Abu Dhabiban az elnöki palotában a koronahercegnél tesz hivatalos látogatást, majd a muszlim tanáccsal találkozik a hatalmas Sheik Zayed mecsetben, s vallásközi találkozón is részt vesz, illetve az utolsó (fél) nap felkeresi az abu dhabi Szent József székesegyházat és szentmisét celebrál egy stadionban, mielőtt búcsút venne.

Most, a látogatás előtt néhány nappal az izgalom a tetőfokára hágott, ugyanis az előzetes információk szerint csak 120-130 ezren lehetnek olyan szerencsések, hogy élőben találkozhatnak a Szentatyával; ebből nagyjából 38 ezren a stadionban, a többiek pedig azon kívülre kaphatnak jegyet. A becslések szerint viszont körülbelül 1 millió lehet a régióban élő római katolikusok száma (főként fülöp-szigetiek illetve indiaiak), sőt, a pápalátogatásra idevárják a szomszédos Omán és más közel-keleti hívőket is, akiknek külön regisztrációra nyújtanak lehetőséget – illetve nyújtottak, a honlap szerint már beteltek a helyek. Sőt, van, aki csak ezért utazik ide Indiából és ez csak egy példa a sok közül. Az érdeklődés tehát hatalmas, az újságok sorshúzásról cikkeztek (a jegyek ingyenesek), meg arról, hogy a plébániáknak kvótáik lesznek.

A jegyhez jutás első lépése az volt, hogy regisztrálni kellett a plébánián, egy héttel a látogatás előtt jelent meg az a megnyugtató hír, hogy minden regisztrált jegyhez jut (melyet az itteni személyi igazolványával vehet át), sőt, ingyenes buszjáratokat indítanak Dubajból és más városokból az emírségek fővárosába. A résztvevőknek sok áldozatot kell hozniuk ezért az élményért: kedd (munkanap) révén szabadságot kell kivenniük, Abu Dhabiban legalább 5 órát fog igénybe venni maga a mise (meg az arra való várakozás és végül a kijutás), és nagyjából 3 kilométer gyaloglással is számolniuk kell – bár szerencsére csak 30 fok várható.

A régió püspöke, Paul Hinder a következőket írta a pápa látogatására készülve: „az Egyház muszlim országbeli katolikus migránsaiként feladatunk, hogy tanúságot tegyünk az egységről, tiszteletről, kölcsönös szeretetről és ugyanakkor alázatosak legyünk.”

Tellis Katalin

Fotó: holidayguru

Borítókép: Skyscrapers in Abu Dhabi, United Arab Emirates
Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Sensus Fidelium 2019. 02. 01. 17:02

    Hallgathatják majd a kommunista propagandát meg a migric-simogatást.