A HiHo Kids gyerekeknek szóló műsorában serdülőket ültettek le beszélgetni egy abortuszon átesett nővel, aki többek között azt is elmagyarázta hallgatóságának, hogy az abortusz véleménye szerint Isten terve.
A HiHo Kids műsor leírása szerint játékosan ösztönzi empátiára a hallgatóságot és a műsorban résztvevő gyerekeket is. A legutóbbi videóban az interjút készítő gyerekek Amelia Bonow-t, abortusz párti nőt ismerhették meg, aki boldogan számolt be a fiataloknak saját abortuszának minden egyes részletéről. A YouTube-on a felvételt már több mint kétszázezren látták, ahol nem meglepő módon a hozzászólások le vannak tiltva a videó alól.
A beszélgetés során Amelia minden gyerektől megkérdezi, hogy vallásos-e, majd megnyugtatóan közli velük, hogy az abortusz Isten tervének a része. Véleménye szerint az élet a születéssel kezdődik, és az abortusz során a „terhességet” távolítják el a nő testéből (véletlenül sem gyermeket), és az egész procedúra olyan, mint egy nagyon bizarr foghúzás. Szerinte ő nőként kényszerítve van arra, hogy életet hozzon létre, amivel elveszti a jogot a saját élete befolyásolása fölött.
A videóból az is kiderül, hogy Amelia terhessége nem egy „baleset” következménye volt, barátjával egyszerűen csak nem védekeztek.
Abortusza után Amelia úgy döntött, hogy mindenkinek beszámol róla, ezért Facebookra is kiposztolta történetét. Szerinte ez azért is volt szükséges, mert az abortusz párti mozgalom túl csöndes. Éppen ezért létrehozta a ShoutYourAbortion mozgalmat, hogy a nők szégyenkezés nélkül számolhassanak be abortuszukról.
Az angol nyelvű videó itt tekinthető meg:
A HiHo brand nem először ülteti le a gyerekeket ilyen kártékony karakterekkel. Szilveszterkor az év gyöngyszemeként említették azt a videójukat is, amikor 5-6 évesek beszélgethettek egy transzvesztitával.
További cikkeink a témában:
“A gyilkosozás nem segít az abortusz témában” – Mohay Domonkos
Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a
116-123
ingyenes lelki elsősegély számot!
1 Komment
“Nincs Isten – a balga így gondolkodik magában “ . Hát nem is tudom , akkor ez aktivista harcos amazon hölgy is anno azért születhetett meg mert a szülei nem védekeztek ?