2018. 11. 23.

“Kérlek ne haragudjatok rájuk vagy Istenre ha megölnek!” – a nyilakkal meggyilkolt misszionárius üzenete

Szeretetteljes üzenetet írt halála előtt a családjának az a fiatal misszionárius, akit néhány nappal ezelőtt a világ legelszigeteltebb törzsének tartott szentinelézek öltek meg.

A 26 esztendős John Allen Chau hívő keresztényként azért utazott az India felügyelete álló szigethez, hogy a bennszülöttekkel megismertesse Jézus életét és tanítását. A fiatalember pontosan tisztában volt azzal, hogy életét kockáztatja a misszióval, hiszen egy korábbi próbálkozásánál már nyílzápor fogadta. Egy barátja mesélte el a történteket:

“Két felfegyverzett szentineléz ordítva rohant rá, így szemtől szembe kerültek egymással. Az amerikai férfi ezután arról beszélt az őslakosoknak, hogy Jézus szereti őket. Ekkor azonban a törzs egyik fiatalabb tagja rálőtt egy íjjal, ami beleállt a nála lévő Bibliába.”

Utolsó bejegyzéseként, november 16-án – pontosan egy héttel ezelőtt –  a következő mondatot jegyezte fel naptárjába:

hirdetés

„Istenem, nem akarok meghalni.”

Néhány nappal korábban pedig így írt:

“Talán azt gondoljátok, megőrültem, de én hiszem, hogy érdemes megismertetni ezeket az embereket Jézussal. Kérlek tieteket, ne haragudjatok rájuk vagy Istenre, ha megölnek. Éljétek az életeket odaadóan, hűen ahhoz, amire kiválasztott titeket, ígérem, újra találkozunk majd a másvilágon.

Nem hiábavaló az áldozatom – a törzs tagjainak üdvössége múlik rajta, és alig várom, hogy láthassam, ahogy az Úr trónusa körül ülnek, és saját nyelvükön dicsérik őt, ahogy az a Jelenések könyvében is meg van írva. Mindannyiótokat szeretlek, és imádkozom azért, hogy semmit se szeressetek jobban ezen a földön, mint Jézus Krisztust.”

Az Északi-Szentinel-szigetre a kilencvenes évek vége óta senki sem látogathatott el, mert az ott élő törzs nagyon ellenséges az idegenekkel, ráadásul az indiai kormány attól tart, hogy egy behurcolt fertőzés az egész lakosságot elpusztíthatná. Az indiai hatóságoknak egyelőre megoldhatatlan feladatot jelent John Allen Chau holttestének elszállítása a szigetről.

via: 24.hu, nlcafe.hu

Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 24. 14:17

    Üdv!
    “alig várom, hogy láthassam, ahogy az Úr trónusa körül ülnek, és saját nyelvükön dicsérik őt, ” Tehát ez a lényeg!Újabb népcsoport,mely “dicséri őt”. Ennek ellenére a bennszülöttek a primitívek?
    “imádkozom azért, hogy semmit se szeressetek jobban ezen a földön, mint Jézus Krisztust.” Na ez is!Nagyon nehéz eset,mert vak és dogmatikus.Sem Istent sem Jézust nem kell szeretnünk,mert nem ők a fontosak.Azt hisszük igen,de pont ezért vagyunk vakok.Szépen hangzik,de a lényeget eltakarja.Egymás és magunk szeretete a fontos.Ebből és nem Jézusból indul ki minden.Mért?Mert az emberek nagy többsége,képtelen egy “szellemet” komolyan szeretni.Tényleg nem veszitek észre vagy nem akarjátok észre venni?Nem érzitek,hogy az ember nem így működik?A vezetők (általában) bölcsek csak arra nem jöttek még rá,hogy ők kivételes személyek és nem rájuk kell alapozni. Van egy vödör koszos víz,abba belecsöppentenek tiszta vizet,a vödör víz ugyan olyan koszos lesz.A baj,hogy nem tudnak különbséget tenni a terv a látszat és a valóság között.Ez minden vezető hibája..
    Ja!Ha majd képesek leszünk egymás szeretetére akkor tanítás és hókusz pókusz nélkül képesek leszünk szeretni Istent.