Folytatódik a “Rólam. Mindenkinek.” rovatunk, amely során a 777 olvasóinak történeteit, tanúságtételeit osztjuk meg.
Közeledik a karácsony, és mivel a saját magamnak írt ajándéklistán első helyen szerepel a jogosítvány, éppen a hírhedt Duna Pláza-parkolóba tartok metrópótlóval, amikor mögöttem valahol Lady Gaga kezd el egy telefon csengőhangjaként énekelni: I was born this way… Ezer éve nem hallottam ezt a számot, megmosolyogtató, gimis emlékeket idéz fel bennem.
„Szörnyű dolgokat mondott az orvos”– szól bele a busz hátuljában utazó, egyáltalán nem jól szituált, kissé akár hajléktalannak is tűnő hölgy a telefonba, mikor az énekes a refrén végéhez ért. „Haldoklom”– teszi hozzá, de ezt már zokogva. „Az orvosok nem találják a vérrögöt, ami elzárja a keringésem. Hamarosan le is állhat”.
Volt középiskolám gondolatfelhője egy szempillantás alatt foszlik szét, és újra a rideg valóságban találom magam. Ez a nő, aki itt utazik velem a buszon, haldoklik. Nem tudják, hogy mennyi ideje van hátra.
Hamarosan karácsony, amit ő már talán nem ünnepel a szeretteivel.
Hogyan lehetséges ez? Imádkozni kezdek magamban: Uram, ha te is úgy akarod, gyógyítsd meg! Vedd el tőle ezt a szenvedést. Add Uram, hogy érezze a Te szeretetedet.
Sosem tudtam igazán átélni azokat a tanúságtételeket amikor fiatalok elmesélték, hogy hogyan indította őket a Lélek arra, hogy odamenjenek valakihez az utcán, és a Megváltóról beszéljenek neki. Ma azt hiszem megértettem. Az élő Isten abban néhány pillanatban, amikor ezzel a hölggyel utaztam, hívott engem. Az Ő Lelke kért engem, hogy álljak fel, menjek oda, és mondjam el neki, amiben hiszek. Zsebkendő után keresgélek a táskámban, sosincs nálam, és ez ma sincs máshogyan.
Oda akarok menni hozzá. Meg akarom kérdezni a nevét. El akarom mondani neki, hogy: Isten szeret Téged, és vár rád!…, de én csak ülök a buszon, nézek ki az ablakon, és próbálom kizárni ezeket a gondolatokat, olyan teljesen jogos indokokkal, mint: „Mégis mit szólna, ha most én itt elkezdenék papolni neki”, vagy: „Biztosan már amúgy is vallásos…”.
A buszról egyszerre szállunk le, ahogy előttem áll a nyílódó ajtókban, a nem kapaszkodó kezemet egy picit felé tartva megemelem, és még egy imát elrebegek érte: Uram, gyógyítsd meg! Még a nevét sem volt bátorságom megkérdezni.
Ma én elszalasztottam egy lehetőséget. Ki tudja, mikor tudok legközelebb egy haldokló szemébe nézni, és megvallani: Jézus Krisztus, az Isten Fia feltétel nélkül szeret Téged!
Uram! Add, hogy mindig bátor legyek, és add, hogy mindig válaszolni tudjak a te Szentlelked hívó szavára. Vedd el a félelmeim, az emberi gyengeségeim és légy pajzsom és erősségem.
Ámen
V.M.
***
Ha szeretnéd megosztani velünk életed történetét, vagy egy fontos epizódot belőle, akkor küldd el nekünk az info@777blog.hu címre. A tárgyba írd be, hogy: Rólam. Mindenkinek.
hirdetés
