A 2017-es év nagyjából eseménytelenül kezdődött számomra, de ez hamar megváltozott. Memphisben élek, ami nem a legbiztonságosabb város, de sosem éreztem kifejezetten veszélyesnek. 24 éves voltam, és teljesen átlagos. Randikra jártam, és találkoztam egy sráccal, akivel úgy éreztem összeillünk. Egy este, mikor egy főiskolai barátommal lógtam, azt kérte, hogy ugorjak be hozzá. Még mindig az ismerkedési fázisban voltunk, gondoltam, átmegyek egy kicsit. Úriembernek tűnt. De a dolgok nem mindig olyanok, mint amilyennek tűnnek. Nem gondoltam, hogy erőszak áldozata leszek.
Egy darabig a kanapén ültünk egy számomra ismeretlen sorozatot nézve. Eljött a reklámszünet, és megcsókolt. Amikor folytatódott a sorozat, elkezdett fogdosni, amire én kényelmetlenül éreztem magam. Megkértem, hogy hagyja abba, és felálltam, hogy hazamenjek. Amikor elindultam az ajtó felé, egy férfi jött ki a másik hálószobából. A férfi (aki mint később megtudtam a szobatársa volt ) átszelte a nappalit elállta az utamat. Felemelkedett a fegyver a kezében és ez volt a pillanat, amikor megszólalt a fejemben a vészcsengő.
Rám nézett, a fegyverre, majd megint rám, majd megszólalt. „Nem hiszem, hogy most bárhová is mész.”
Azon az éjszakán, amikor a két férfi fegyvert tartott a fejemhez és megerőszakolt, azt hittem meghalok. Amikor végeztek, egy részem azt kívánta, bárcsak meghaltam volna.
hirdetésSötétség vette körül a lelkemet, és a következő két hétben gyászoltam. Azután egy szombat reggeli bolti kiruccanás után a fürdőszobámban ültem egy pozitív terhességi tesztet szorongatva. És az erőszak óta először elmosolyodtam. Elképesztő öröm volt bennem.
Nem sokkal azután, hogy kiderült, terhes vagyok, vérezni kezdtem. Ágynyugalmat írtak elő. Négy hónapjába került az orvosomnak, hogy rájöjjön, szexuálisan terjedő betegséget kaptam az erőszak alatt, és ez okozta a vérzést.
Abban a négy hónapban folyamatosan a babám életéért aggódtam, akibe az első pillanatban beleszerettem. Minden nap imádkoztam a gyermekem életéért.
A hetek előrehaladtával lassan megosztottam a híreket a legközelebbi barátaimmal. Túlnyomó többségben sajnálkozó tekintettel válaszoltak, és azt kérdezték „Mit fogsz tenni?”. A tekintetük arra utalt, hogy egyetlen, teljesen egyértelmű válasz van.
Ahogyan vártak, hogy megosszam velük az aprólékosan megtervezett abortuszt, vettem egy mély levegő, és azt mondtam: „Az örömöt választom”.
És azt tettem. De ez nem jelenti, hogy nem voltak nehézségek.
Az egyik percben még több vért fedeztem fel, és könyörögtem Istenhez, adja, hogy a babával minden rendben legyen. Kétségbeesetten alkudoztam vele. Engem vigyél el Uram, ne a babát!
A másik percben valaki éretlen tanácsot adott. Intézd el, mielőtt túl késő. Ha nem engedheted meg magadnak, segítek. Szóval meg fogod szülni ezt a sátánfajzatot? Vetesd el. Az a valami gonosz. Meg kéne szabadulnod az ördögi babától.
Még a pap és a templomból páran is biztattak, hogy menjek abortuszra. (A történetből nem derül ki, pontosan milyen felekezetű az édesanya. A szerk.)
A terhesség nehéz, de még nehezebb amikor arra kényszerítenek, hogy megvédd a jogot, hogy szeresd a gyermeked. Ez a védekezés követett a szülőszobába.
Egy nővér értesítette a kórházi szociális munkásokat az erőszakról. Ketten jöttek a vajúdás közepén. Azt akarták tudni, kinél fogom elhelyezni a fiamat.
Elhelyezni? Feltételezték, hogy örökbe adom, mert ahogy egyikük mondta: “Ezekben az esetekben jobban jársz, ha nincs emlékeztető”.
Az emberek azt gondolták, az erőszaktevőt fogom látni a fiamban. Azt gondolták, nem fogom tudni szeretni őt. Azt gondolták, hogy gonosznak fog születni, hogy önmagában megszülni borzalmas ötlet.
De a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.
Úgy tűnt számukra, hogy a fiam élete különbözően kezdődött, mint másoké, de az ő élete, mint mindenkié, Istennel kezdődött.
Mosolyog és gurgulázva nevet. Ő napsugár. Ő öröm a gyász közepén. Ő az új álom, ami a régi veszteségek helyébe lép. Ő fény – hatalmas fény.
A kedvenc idézetem egy ismeretlen írótól, így hangzik: “Könnyen megbocsájtunk egy gyermeknek, aki fél a sötéttől. Az élet igazi tragédiája, amikor az emberek a fénytől félnek.”
Mióta megszületett, azért imádkozom, hogy a fiam élete egy dolgot tanítson meg másoknak: nem kell félnünk a fénytől, mert a teremtés első napján Isten szavával életre keltette a fényt. És látta, hogy „jó”.
Paula Peyton gyermekét választotta az abortusz helyett
Fordította: Zarka Rozina Borbála
forrás: www.liveaction.org
hirdetés
