2018. 11. 09.

Nem lehet csak addig szeretni, amíg kényelmes

Nincs hiteles emberi kapcsolat hűség és ragaszkodás nélkül, mondta Ferenc pápa az október 24-én tartott általános kihallgatás alkalmával, amikor a hatodik parancsolatról beszélt a parancsolatokról szóló katekézis-sorozatában.

“Nem lehet csak addig szeretni, amíg ’kényelmes’; a szeretet akkor lép túl saját magán, amikor mindent odaad tartalékolás nélkül” – mondta a pápa. A hűség az érett emberi kapcsolatok jellemzője, még a barátságban is, mert egy barát “hitelesnek bizonyul, ha minden körülmények között barát marad.”

Természetesen Krisztus jó példája ennek, “a hűséges Barát, aki még akkor is örömmel fogad el minket, amikor hibákat követünk el, és mindig azt akarja, ami jó nekünk, még akkor is, ha nem érdemeljük meg.”

Ferenc pápa megjegyezte, hogy ez a feltétel nélküli szeretet alapvető emberi szükséglet, “és azok, akik nem kapják meg ezt az elfogadást, magukban hordoznak egy bizonyos hiányérzetet, gyakran anélkül, hogy tudnák.”

hirdetés

A szív, amely nem tapasztalja meg a feltétel nélküli szeretetet “pótlékokat” keres, és elfogadja azokat a “kompromisszumokat és középszerűségeket, amelyeknek épp csak a szeretethez hasonló íze van”.

Kockázatos az éretlen és kiforratlan kapcsolatokat “szeretetnek” nevezni, azzal az illúzióval, hogy megtaláltuk az élet fényét egy olyan dologban, amely a legjobb esetben is csak annak a tükröződése. A pápa arra figyelmeztetett, hogy ez vezethet minket ahhoz, hogy túl nagy hangsúlyt fektessünk a fizikai vonzerőre. Bár Isten ajándéka, a fizikai vonzerő csupán “előkészíti az utat” egy “hiteles és hűséges kapcsolathoz”.

A hűség valóban egyfajta életforma, egyfajta életstílus. Az ember hűséggel dolgozik, őszinteséggel beszél, hű marad az igazsághoz saját gondolataiban és saját cselekedeteiben.

A hűséggel átszőtt élet minden téren kifejezésre jut, és olyan férfiakká és nőkké tesz minket, akik minden körülmények között hűek és megbízhatóak. Ferenc pápa azonban megerősítette, hogy az emberi természet nem elég ahhoz, hogy ilyen szép életet alkosson. Szükség van arra, hogy Isten hűségessége belépjen az életünkbe, hogy kiáradjon ránk. A hatodik parancsolat arra hív minket, hogy fordítsuk a tekintetünket Krisztusra, aki saját hűsége által elveszi tőlünk hűtlen szívünket, és új, hűséges szívet ad számunkra. Őbenne, kizárólag Őbenne van szeretet tartalékolás nélkül, mindenre kiterjedő odaadás zárójelek nélkül, ragaszkodás és teljes elfogadás.

 

Fordította: Ward Henrietta

Forrás: aleteia.org

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás