2018. 09. 29.

Hit és tudomány a torinói lepel tükrében

Ungváry Zsolt író, újságíró is részt vett a 777 péntek esti rendezvényén az Erkel Színházban, amelynek vendége Dr. John Jackson, a torinói lepel legismertebb szakértője volt.  Az eseményt követően billentyűzetet ragadott, hogy gondolatait megossza velünk.

Minden gondolkodó ember számára a legfontosabb kérdés ősidők óta: miért és hogyan keletkezett a világ. Alapvetően kétféle válasz lehetséges: vagy valaki megalkotta vagy véletlenül jött létre. Az ateisták az utóbbit vallják, aminek szépséghibája, hogy a további filozofálás alól kihúzza a talajt, ugyanis ha véletlenül alakult ki, akkor nyilvánvalóan nem lehet sem értelme sem célja.

A tudomány fejlődésével (vagyis azzal, hogy egyre többet tudunk a világ működési mechanizmusairól) sokan úgy vélik, gyengül az Isten-hívők pozíciója. Valójában minél jobban értjük a világot (és önmagunkat), annál nehezebben hihető, hogy mindez puszta véletlen lenne. A fizika és kémia bonyolult és mindig konzekvens törvényei, a DNS felfedezése mind azt mutatják, hogy a világban léteznek kódok, amelyek mögött tervezőnek is lennie kell. A tudományt megpróbálják szembeállítani a hittel, pedig tudomány sem létezne, ha nem hinnénk benne eleve, hogy van rendszer és az megismerhető. Még az ateista tudós is azzal az előfeltételezéssel vág bele a kísérleteibe, hogy a jelenségek mögött ismétlődő, mindig igaz törvények vannak, ellenkező esetben nem volna értelme a tételeknek és bizonyításoknak.

Érdekes jelenség hit és tudomány találkozására a torinói lepel, amelynek neves kutatója jelenleg Magyarországon tartózkodik, és péntek este a zsúfolásig telt Erkel Színházban a 777 szervezésében megtartott beszélgetésen hívő keresztényként és világhírű tudósként egyaránt elmondta gondolatait.

hirdetés

A lepel éppen arra bizonyíték, hogy a krisztusi örömhír a modern korban, a tudományos-technikai fejlődésbe vetett „hit” világában is hat, a csak a természettudományos érvekben hívőknek is üzenhet. 1800 évig senki sem kételkedett Jézus létében, feltámadásában. Ezen változtatott az úgynevezett felvilágosodás, és a nyomában megjelenő kétkedés, hit és tudomány szembeállítása, utóbbi felsőbbségét hirdetve. Azonban éppen a lepel vizsgálata szolgáltat a tudományos kor emberének is bizonyítékokat: a különös kendő fantasztikus tulajdonságait (megmagyarázhatatlanul keletkezett képmás, háromdimenziós információk, negatív lenyomat, pollenanalízisből és szupernagyításokból nyert információk) a legmodernebb technikák és ismeretek felhasználásával sikerült feltárni.

Tudomány és hit így találkoznak és erősíthetik egymást. Ahogy John Jackson professzor fogalmazott, ő nem hiszi, hanem tudósként azt gondolja, hogy a Torinóban őrzött ereklye valóban Jézus halotti és feltámadási leple.

Ungváry Zsolt

Fotó: Hegedüs Márton

Borítókép: SINDONE
Egyéb
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 09. 30. 17:11

    Üdv Leplezők! 🙂
    Jézus leplével (meg amúgy Jézussal sokat nem szoktam foglalkozni,nem tiszteletlenségből hanem csak.) nem,de a teremtéses hozzászólásokkal foglalkoznék.Egyedül a Teremtő az aki(?) öröktől fogva van és örökké lesz.(nevezhetjük Istennek is) A teremtő alkotott mindent és tőle is függ minden.Innentől ágazik milliárd felé a dolog.Minden ember a maga elképzelését vetíti ki rá és ezek közül egy sincs ami ugyan az lenne.Más szóval mindenki ugyan abban az Istenben hisz csak az elképzelés róla egyedi és ez az egyediség a lényeg.Van aki a szeretetről beszél van aki az irányítóról mások a büntetőről kinek mi tettszik.Szerintem Istent ezekkel nem lehet beskatulyázni.Ószövetség öldöklő istene is ilyen.Számomra Isten se nem ilyen se nem olyan.Nem vetítem rá a gondolataim.Észre vettétek már,hogy Istenből bálványt alkottatok?Mindenkinek más bálványa van persze vannak általános és népszerű tulajdonságai amiben jobbára egyet értetek de mégis,mindenkinél más a bálvány.Én inkább magunkra fordítanék több figyelmet.Hogyan tudnánk jobban együtt működni.Isten létezik és örökké létezni fog,ennyi,a többit el lehet felejteni.A lényeges dolgok bennünk és körülöttünk zajlanak.talán ezért nem érint meg a lepel,kit érdekel,hogy hamis e vagy sem?Akármelyik is,nem befolyásolja a hitemet Jézusban és az ő eszméiben.(nem mindben) Ez számomra egy érdekesség.Ok,másoknak fontos,legyen. Mint ahogy azt sem tartom fontosnak,hogy hogyan keletkezett a világ.Istenben való hitemet ez sem befolyásolja,ha a tiéd igen,hááát legyen.