2018. 07. 27.

Tegyetek jót, mert tudtok!

„Gyökerek Tábor, le/felszállás!” – találkozhattak a figyelmes budapesti fülek július 1-8 között a különféle közlekedési eszközökön a felszólítással. Azon 32 határon túli – arra rászoruló erdélyi, vajdasági, kárpátaljai – magyar fiatalnak szólt, akiket idén segíteni tudott a Gyökerek Tábor, hogy elmélyüljenek kereszténységükben, magyarságukban, valamint gazdagodjanak egy életre szóló élménnyel.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hallgatóinak jóvoltából immár 16 éve, a társadalmi felelősségvállalás szellemében 11-15 éves határon túli magyar fiataloknak indított táborában közös cél vezérel mindenkit: közösségben, élményeken keresztül, játszva tanulni kereszténységünkről, gyökereinkről, emberségünkről.

Az idei évben sem volt ez másképp. Élménypedagógiai módszereket alkalmazva sziklaalapokon nyugvó csapattá kovácsolódtunk, majd felfedeztük a Magyar Nemzeti Galériát, a tihanyi apátságot és visszhangot, a Parlamentet a koronázási jelvényekkel, valamint a Szent István Bazilikát. A Budai Várban a gyerekek megismerkedhettek művésszel, török janicsárral, huszárral Hadik seregéből, az Országos Széchenyi Könyvtár éber őreivel, a „köztársasági elnökkel”, valamint belecsöppentek Ferenc József és Sissi magyar királlyá és királynővé koronázásába is. Ezen felül métáztunk, számháborúztunk, állatkertben jártunk, felfedeztük a Csodák Palotáját, bringóztunk, moziztunk, Balatonban fürödtünk, rengeteget utaztunk és persze fagyiztunk. A hét végén pedig közösen adtunk hálát a megélt élményekért, valamint a sok életre szóló tapasztalatért Istennek.

A Gyökerek Tábor azonban nem lehetett volna az igazi, ha nem mutatjuk be egymásnak otthonról hozott kultúránkat. Tánccal, énekléssel, prezentációval és kézzel készült ajándékokkal kerülhettünk közelebb egymáshoz, kölcsönösen gondoskodva a jó hangulatról is. A tábor végén úgy válhattunk el egymástól, hogy kölcsönösen megerősödtünk magyarságunkban, tanultunk a különböző tájegységekről, barátságokkal, kapcsolatokkal gazdagodtunk, valamint hitünket is egy igazán új oldalról ismerhettük meg.

hirdetés

Bár a táborban jelen lévő gyógypedagógus, orvostanhallgató, pszichológus, jogász, szociális munkás, tanárszakos hallgató, mérnök stb. gondoskodtak a lelki és fizikai biztonságunkról, a több, mint egyhetes tábor pénzügyi feltételei sem teremtődtek meg maguktól. A tábor mottója, a „Tegyetek jót, mert tudtok!”, azonban nem maradt hatástalan. A pályázati forrásokon túl rengeteget köszönhetünk azoknak a támogatóinknak, akik felismerték az adakozás azon formájában rejlő erőt, aminek köszönhetően ingyen fagyizhattunk egy egész hétig, valamint rengeteg kedvezménnyel – immár évek óta – bringózhattunk, étkezhettünk, utazhattunk, vehettünk részt a programjainkon. Az évek alatt missziójává vált ez a Szent Ignác Szakkollégiumnak a Gyökerek Táboron keresztül. Elvinni minél szélesebb körbe a hírét a segítés sokszor váratlan lehetőségeinek, különös formáinak. Akár felajánlott pénzzel, akár egy gombóc fagyival, kedvezményes bringózással a Margit-szigeten, vagy épp a diákok útját szervező határon túli pedagógusként, de segíteni, valamint azt elfogadni is hatalmas öröm volt a Gyökerek Táborban. A tábor tapasztalataiból merítve, a könnyes búcsút követően pedig nem volt mit tenni, a stábtagok levonták a következtetést: jövőre ismét Gyökerek – kövessétek hát további kalandjainkat! Ennek katalizátora pedig nem más, mint a mottónk:

„Tegyetek jót, mert tudtok!”

 

Szerzőnk a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tagja

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás