2018. 07. 09.

Így énekli tízezer ember az egyik legszebb magyar dicsőítő dalt – VIDEÓ

Az Ez az a nap! 2018-as rendezvényének egyik legmélyebb pillanata volt az „Itt a szívem” című dicsőítődal eléneklése.

Az Itt a szívem című dicsőítő dal alighanem „öröksláger” lenne a keresztény körökben, ha nem egy magyar páros szerezte volna: de nincs ezzel semmi gond, így legalább nekünk van egy (újabb) csodálatos énekünk. Dobner Illés és Évi művét már több mint négyszázezren hallgatták/nézték meg Youtube-on, számtalan feldolgozása ismert.

Különleges dallamvilág és rendkívül mély szöveg jellemzi, nem csoda hogy a zene alatt az egyik hozzászóló így fogalmaz: Minden gyönyörű ebben a dalban! A szöveg, a gitár (!), a hangotok. Valóságosan megélt istenélményről árulkodik… Az Úr áldja meg a tiszta, istenkereső szíveteket!

Valóban, ez a dal úgy gyönyörű van, egész egyszerűen benne van Isten! Ezért is nagy öröm, hogy a júniusi Ez az a nap! rendezvényen – amelyen újra teltház volt a Papp László Sportarénában – a szerzők és a közönség együtt énekelte el!

Gyenge vagyok, ember
megkavar az élet
nem tudom a szívem meggyógyítani
túl sok ami fájhat
én nekem és másnak
Nélküled a lelkem porszem szélvészben

Itt a szívem kemény föld
pusztaság lett
Törd most föl
Itt a szívem száraz kút áss le mélyre 
Törjön út!

Élő víznek, mely tőled jön

Mindent tudok észből
túl keveset szívből
Míg a betű öl,
a szellem élni hív
Itt a szívem kemény föld
pusztaság lett törd most föl
Itt a szívem száraz kút
áss le mélyre törjön út!

Élő víznek mely tőled jön

Megtanítasz szeretni
merni, élni, érezni ×3

Itt a szívem kemény föld
pusztaság lett
Törd most föl!

Itt a szívem száraz kút áss le mélyre 
Törjön út!

Élő víznek, mely tőled jön

Fotó: Ezazanap Facebook

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás