2018. 07. 03.

Nehezen fogadod el a tökéletlenséget?

A Filozófia és Irodalom kurzus végén, amit én tartottam, arra kértem a diákjaimat, írjanak egy történetet egy filozófiai gondolatról. Megrázott a tény, hogy a történetek jó része kielégületlenségről és a telhetetlen jólét utáni végnélküli keresésről szóltak, a frusztrációról, hogy a beteljesülés iránti vágyakozásuk megválaszolatlanul maradásáról, egy valószerűtlen küldetésről, ami sohasem fejeződik be. Mindebből arra következtettem, hogy a tökéletlenség számukra probléma. A legtöbben mindig kitűzünk valamilyen célt, és nem nyugszunk, míg azt el nem érjük. Nagy kár, hogy ezek a célok olyanok, mint a szivárvány vége: lehetetlen őket megtalálni!

A történelem tökéletlenségekből áll. Ez az az emberiség, amit szeretnünk kell. Az evangélium végén az Isten Igéjének hirdetésére meghívott Egyház egy tökéletlen Egyház. Az elején megvolt a 12-es szám tökéletes szimmetriája: ez volt az ideális szám, az Új Izrael beteljesülése, a hús-vér minta. Most azonban az Egyház rokkant, hiányzik belőle egy darab, inog, mint egy görög templom, amiből hiányzik egy oszlop: “A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.” (Mt 28,16).

Ez az az Egyház, amelyet Isten elküldött az Ő Igéjének hirdetésére. Egy Egyház, aminek távoznia kell: nem maradhat Júdeában. Ki kell mennie Galileába, ahol tökéletlen embereket fog találni, akik nem túl hűségesek és inkább van halszaguk, mint tömjénillatuk.

Néha még a papok is azt kívánják, bár tökéletes hívek járnának hozzájuk: hívek, akik értik a szentbeszédünket, de azért nem annyira, hogy kijavítsanak, szerető szívűek, de nem tolakodók, csöndesek, de ugyanakkor örömteliek. Azonban minden gyülekezet tökéletlen, mint a belőlük keletkező Egyház. Ezt az Egyházat kell szeretnünk.

Az Isten Igéjének hirdetésére küldött Egyház kételkedik és még egy kicsit képmutató is: “Amint látták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek.” (Mt 28,17). A külső viselkedésük nincs összhangban a belső hajlamukkal. Ez minden keresztény tökéletlensége, aki megtartja szokásait, bár belül kétségektől sebzett. Ez minden lelki út tökéletlensége, minden önvizsgált hité, minden hívőé, aki kénytelen megállni egy pillanatra, mikor kétségek tornyosulnak fölé.

Csak ez a tökéletlen Egyház hirdetheti az igazi szeretetet, olyan szeretetet, amely nem magányos, amely nem énközpontú: amely valakire irányul. Ez nem Arisztotelész Mozdulatlan Mozgatójának szeretete, tökéletes, elszigetelt magánnyal megáldva. Nem is kettő szeretete: serdülő szerelem, egy önmagába zárt szerelmespáré, amelyben én szeretlek téged, te meg engem és senki más nem számít. Ha az egy szeretete a nárcisztikusoknak való, akik magukat tartják minden elejének és végének, a kettő szeretete a puszta viszonzásé: szeretet, amely nem terem gyümölcsöt, és hamar elhasználódik, kiüresedik.

Az igazi szeretet mértéktelen és pazarló, túltekint önmagán. Az a szeretet, ami odaadja magát másoknak, ami nem zárja el magát sem elszigeteltségben, sem viszonzásban. Emiatt az igazi szeretet csak a Szentháromsághoz hasonló lehet. Ez az Atya és a Fiú közti ölelés, az emberiségnek adva. Az Atya és a Fiú közti kapcsolat, amibe minden ember meg van hívva. Egy bensőséges lelki közösség, ami nem merül ki a viszonzásban, hanem ajándékká válik mások számára. Ölelés, tér, közösség: különböző megnevezései a Szentháromságnak!

A tökéletességre való hiú törekvés eltávolít bennünket a szeretet teljességétől, mert bezár minket az egy elszigeteltségébe, az egónkkal való kibírhatatlan törődés illúziójába. Máskor a tökéletesség hiú üldözése a viszonzás örvényébe lök minket, amelyben az egyik ember a másik mértékegységévé válik anélkül, hogy valaha is elérnénk a biztos egyensúly képzeletbeli célját. Ezért tehát nincs más lehetőségünk, mint a tökéletlenség szeretete, mert csak akkor tudunk töltődni, ha érezzük az ürességünket.

Kérdések elmélkedésre:

  • Milyen a kapcsolatod a tökéletlenséggel? Megijeszt, vagy hajlandó vagy elfogadni?

  • Milyen a te szereteted: elszigetelő, viszonzó, vagy a Szentháromsághoz hasonló?

A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Mk 28, 16-20

 Fr. Gaetano Piccolo

Forrás: Catholic Link

Ezt a cikket Horváth Dávid önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul.

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás