Blog, Könyvajánló

Heroinfüggőből családapa

Létezik egy világ, amit sokan csak a filmekből ismerünk. Jó mesének tűnik, egészen távolinak, pusztán a fantázia szülöttjének. Részei a dílerek, drogosok és a városi éjszaka. Azonban van, akinek ez jelenti az életet, az ‘anyag’ megszállott kutatása, és az a pillanatnyi bódultság és elégedettség, ami a belövés után következik. 

Hajlamosak vagyunk természetesnek venni azt az élethelyzetet, amibe beleszülettünk. Elégedetlenek vagyunk, hogy nem futja laposabb tévére, vagy okosabb telefonra. Narancsléből is a bolti saját márkásat tudjuk csak megvenni: igen, ez már a szegénység egy foka – gondolhatjuk. Az elégedetlenség szinte népbetegség, hiszen minden azt hirdeti körülöttünk, hogy neked szükséged van a márkásabb, népszerűbb termékekre, mert ezek határoznak meg téged, ettől leszel boldog. Dolgozunk, hogy ezeket megvehessük és ne lógjunk ki a sorból. De vissza kell rángatnunk magunkat a valóságba, mert ezek a dolgok nem boldogítanak. Nem kell ahhoz pusztán egy hetven évig tartó kutatás tapasztalataira támaszkodnunk, hogy felismerjük a szoros emberi kapcsolatok fontosságát az életünkben. Elég, ha csak körbe nézünk a környezetünkön, vagy elolvassuk Orsolics Zénó: Flashback című könyvét, és máris tisztábban látjuk a világot. 

Zénó kegyetlenül őszintén számol be drogos múltjáról és elemzi felnőtt, immáron szakártői szemmel függőségének okait. Nem az anyagi javak hiánya indít el egy tizenhat éves fiút a heroin felé, hanem az otthoni légkör, ami miatt a bandába menekül. A csapat megért, befogad, hiszen egyiküknek sincs otthon maradása. A fiatal fiúk bandája egymást hergeli bele az ivásba, drogozásba. Zénó nem sok részletet hagy az olvasó képzeletére, ebben a témában nem is szabad szépíteni és elmosni a dolgokat, az őszinteség mindennél fontosabb. Elmeséli, hogyan száguldoztak részegen az autópályán, hogyan üldözték őket reggel Budapesten a náluk lévő heroinért, és azt a részletet sem hagyja ki, amikor a kezén lévő szúrások sebei elfertőződtek. Igen, van egy világ, amit sokan nem ismerünk és adja Isten, hogy ne is tapasztaljuk meg! Zénó könyvét nehéz letenni, hiszen annyira őszintén és világosan tárja fel előttünk a mélységeket, amikben része volt, hogy sokszor könny szökik az ember szemébe. Mert rengetegen élnek most is ugyanígy, de őket mi nem ismerjük. Elmegyünk mellettük az utcán, sietünk a saját dolgunkra. Lehet, hogy éppen ott ül a buszmegállóban egy Zénóhoz hasonló fiú, és azon gondolkozik, hogy mikor vegye ki a kiflivéget a szemetesből? 

Aztán eljött az a pont, az a bizonyos aha-élmény, amikor Zénó döntésre jutott. Le akar állni, tényleg, komolyan. A Református Egyház ráckeresztúri elvonó intézete volt az a hely, ahol először akarták a lelkét is gyógyítani, nem csak a testét. 

hirdetés

“Félelmetes számomra, hogy még ma is vannak olyanok, szakemberek is, akik úgy gondolkodnak, mintha a testünk, a szellemünk és a lelkünk külön dobozokban lennének, amelyeket csak a bőrünk tart össze, és amikor valaki például egy súlyos betegséggel küzd, az nem függ össze közvetlenül a lelkével.”

Az elvonón azonban ez nem így volt, kifejezetten hangsúlyt fektettek a lelki okokra is, és a személyiség fejlődésére. Az anyag kiürülése a szervezetből két hét, de a lelki sebek begyógyulása ennél sokkal hosszadalmasabb folyamat és nehezebb is. 

A könyv végére szinte sehol sincs az a fiú, aki eladta az ingeit is pár gramm anyagért. Látjuk a mélységeket, a gyógyulást, és elkezdünk hinni és remélni. Ugyanakkor hálát is adunk a Teremtőnek azokért az emberekért, akik életüket ennek a missziónak és rehabilitációs munkának szentelik. Úgy gondolom, hogy minden szülőnek és házasság előtt álló fiatalnak el kéne olvasnia Zénó történetét, hiszen az egészségesen működő családok és a szoros emberi kapcsolatok boldogságunk alapkövét jelentik. Nem csak én mondom ezt, hanem az a fiú is, aki a boldogságot a heroinban kereste.

 

Orsolics Zénó: Flashback – Visszatértem a függőségből  című könyve megvásárolható a Harmat kiadónál.

 

Kép: harmat.hu

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás