Egyéb

5 keresztény labdarúgó, akire érdemes lesz figyelni a világbajnokságon!

Ollie Banes összegyűjtött 5 keresztény focisát, akik központi szerepet fognak kapni a most kezdődő világbajnokságon!

Willian (Brazília)

A Chelsea egyik legnagyobb sztárja igazság szerint kiábrándító hazai szezont maga mögött hagyva készül arra, hogy világbajnokságot nyerjen Brazíliával.

Willian remek teljesítményt nyújtott, egyike volt a Kékek kiemelkedő játékosainak az idei szezonban. A támadó középpályás amellett, hogy kiemelkedő ritmusérzékkel van megáldva, döbbenetes tehetséggel rendelkezik. Húzóembere lehet a brazil válogatottnak, amely nagy esélyese az idei világbajnokságnak.

Mindemellett a 29 éves klasszis istenfélő keresztény, és nyíltan beszél arról, hogy hite hogyan segítette át élete nehéz helyzetein. Egyik nyilatkozatában beszámolt arról, hogyan volt képes istenkapcsolatára támaszkodva feldolgozni édesanyja tragikus halálát.

„Karrierem eddigi legkeményebb időszaka volt. Mindenki tudja, mi történt édesanyámmal. Nagyon nehéz volt focizni miután meghalt. Nagyon érzékeny voltam, valamint fizikailag sem éreztem jól magam. Rengeteg segítséget kaptam, először is Istentől, Jézus Krisztustól, a feleségemtől és két lányomtól, édesapámtól, testvéremtől és a barátaimtól is.”

Willian napjaink egyik legtehetségesebb focistája Európában, vajon Brazília oldalán is brillírozni fog idén nyáron?

 

Juann Cuadrado (Kolumbia)

A trükkös szélső, Juan Cuadrado Kolumbia egyik legjobb támadója. A Juventus sztárja szenzációs szereplést nyújtott torinói igazolása óta, annak ellenére, hogy karrierje nem indult túl fényesen a Chelsea-ben.

Cuadradonak a ritmus- valamint gólérzéke kétségkívül a legnagyobb erénye. Minden bizonnyal érdekes lesz figyelemmel követni teljesítményét, főleg annak fényében, hogy négy éve a brazíliai világbajnokságon is remekelt. Nagy népszerűségnek örvend a szurkolók körében, de vajon hányan tudnak keresztény hitéről?

A kolumbiai játékos gyakran használja a közösségi oldalakat arra, hogy hitét követőivel is megossza. A 30 éves focista előszeretettel oszt meg fotókat magáról, amint Istennek adja a dicsőséget a pályán, azáltal, hogy térdre ereszkedve ad Neki hálát, miközben kezeit az ég felé emeli.

Vajon Cuadrado kulcsszerepet kapva megízleli a sikert Kolumbia oldalán 2018-ban?

Olivier Giroud (Franciaország)

Talán Oliver Giroud meglepetésnek számít ezen a listán. A francia csatár a közelmúltban kezdett el foglalkozni a hitével,valamint arról, hogy  mit is jelent kereszténynek lenni. Ígéretes jelei vannak, hogy Giroud egyre többet kezd megérteni abból, hogy ki is Isten, és Jézus mit is tett érte, érted és mindnyájunkért.

Amikor az Arsenal megnyerte az F.A. Kupát a 2016/17-es szezon végén, a francia csatárról megjelent egy fotó, melyen mezét felemelve felfedte az alatta lévő pólót, melyen az alábbi szavak szerepeltek: „Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet – Jézus”

A francia csatár a következő szintre szeretné emelni a csapat teljesítményét a két évvel ezelőtti, 2016-os EB döntőn történt Portugáliától elszenvedett vereség után. Vajon Giroudnak idén sikerül győzelemre segíteni Franciaországot, és újból felemelni a kupát?

Keylor Navas (Costa Rica)

A Real Madrid valamint Costa Rica kapusának, Keylor Navasnak lehet, hogy ez lesz az utolsó világbajnoksága, legalábbis játékosként. A 31 éves kapus bőséges tapasztalattal rendelkezik mind klub, mind nemzetközi szinten, mely minden bizonnyal elősegíti szereplését.

A pályán szerezett tapasztalatok mellett a pályán kívüli impulzusok is sokat befolyásoltak életében.

Az El Mundo című spanyol lapnak elmondta, „A hitem a legfontosabb dolog. Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor nagyon belsőséges kapcsolatban álltam Istennel, és tényleg tudtam, mit üzent Igéje, az nem a vallással volt kapcsolatos, hanem azzal, hogy felismerjük mit üzen számunkra a Biblia, és hogy Ő mit hagyott hátra nekünk.”

Labdarúgó karrierek jönnek-mennek. Rövid életűek, és a játékosoknak mindent meg kell tenniük, hogy az adott pillanatot jól megragadják. Annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb klubjában, a Real Madridban játszik, Navas továbbra is biztos abban, hogy a hit számára a legfontosabb dolog.

Costa Rica óriási meglepetést okozott a legutóbbi világbajnokságon, kiütve Angliát a csoportkörből – de hogyan fognak ezúttal Oroszországban szerepelni?

5. Odion Ighalo (Nigéria)

A Watford korábbi csatára viharként robbant be az angol élvonalba, köszönhetően a kiemelkedő teljesítményének és góljainak. A nigériai játékos bizonyára törekedni fog arra, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson az idei világbajnokságon is.

A jelenleg Kínában focizó játékos, nem mellesleg szintén keresztény, nyílt hangon számolt be arról, mennyire áldottnak érzi magát, hogy Isten kegyelméből azt a sportot űzheti, melyet szeret.

A Cross The Line-nak elmondta, hogy mit jelent számára a keresztény hit: „Nagyon sokat jelent nekem. Nem csak a pályán, de az életben, valamint mindenben, amit csak teszek. Isten van számomra az első helyen. Nem hagyom el reggel a házat anélkül, hogy ne imádkoznék, megköszönném Istennek azt, hogy új nappal ajándékozott meg. Vannak, akik nem tudnak járni, nem látnak, vagy képtelenek elhagyni házukat, szóval amikor felébredek, mindig megköszönöm Istennek az új lehetőségeket. Emellett van egy különleges meccs előtti imám is, tehát az egész életem Istenről szól, az imádságtól és hálaadásról. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból, A Bibliát is olvasom. Nem vagyok tökéletes, de próbálkozom, és Istenért életem az életem.”

A Sasok remélik, hogy Ighalo teljesítménye elősegíti az Afrikai csapat szereplését.

 

Forrás: xtheline.co.uk
Fotó: Goal.com , Juvetus.com, Metapodium, LifeGiva

Ezt a cikket Bartha Zoltán önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha te is szívesen fordítanál, örömmel várjuk jelentkezésedet kapcsolat oldalunkon.

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás