2018. 05. 02.

Hat tény, amit eddig nem tudtál a stigmákról

A stigmatizáció az egyik legkülönösebb jelenség: a stigma Krisztus halála és szenvedése során keletkezett sebek csodás megjelenését egy ember testén. Néhány szent láthatatlan stigmákat viselt, így Krisztus szenvedését testi jelek nélkül élték át.

1. Az első stigmatizáció a 13. századba nyúlik vissza

Assisi Szent Ferenc a 13. században nyerte el a szent sebeket, korábbi feljegyzések a stigmatizációról nem maradtak fent. Az életrajzából származó lenyűgöző beszámoló a sebhelyekről itt olvasható. Az egyház addigi történelmében a stigmatizáció ismeretlen volt, de egyszerre egyre többen kezdek beszámolni arról hogy megkapták a sebeket, ami el is vezet a következő ponthoz…

2. Szent Ferenc stigmatizációja óta több százan állították hogy csodálatosan elnyerték a sebeket.

Nehéz megindokolni, hogy Isten miért kezdett el hirtelen ilyen módon jeleket küldeni, vannak akik ezzel érvelve vonják kétségbe a legtöbb stigma természetfeletti eredetét, inkább utánzatnak, mintsem csodának tekintve a sebeket.

3. Legalább egy stigmatizált beismerte hogy a sebei mesterséges úton keletkeztek.

Igen, legalább egy stigmatizált nyilvánosan beismerte, hogy a sebeit maga okozta. Magdalena de la Cruz ferences rendi szerzetesnővér volt, Spanyolországban élt a 16. században. Évekig állította hogy csodálatos módon elnyerte a szent sebeket. Nagy hírnévnek örvendett, sokan élő szentként tisztelték, habár Loyolai Szent Ignác (a jezsuita rend alapítója) kétkedve tekintett rá.

hirdetés

Élete végén, miután súlyosan megbetegedett beismerte hogy a sebei nem isteni eredetűek. Az inkvizíció kihallgatta, mivel bűnösnek találták arra ítélték, hogy élete hátralevő részét vezekléssel töltse.

4. A stigmatizáltak körülbelül 85 %-a nő volt

Ez a szám talán nem a legaktuálisabb (nem könnyű naprakész statisztikát találni erről a témáról), de egy 20. század elején végzett kutatás szerint  az akkor ismert 321 stigmatizált közül csak 41 volt férfi.

Ugyanakkor a leghíresebb stigmatizáltak mint Assisi Szent Ferenc és Szent Pio atya férfiak voltak.

5. Szent Pio atya 50 évig viselte a sebeit amelyeket több orvos is megvizsgált

Valószínűleg Pio atya modern kor leghíresebb stigmatizáltja, akinek a sebeit korszerű tudományos eszközökkel vizsgálták meg.

Pio atya a stigmákat először 1911-ben, 24 évesen kapta meg, a róla szóló híresztelések 1919-ben láttak napvilágot. 1920 és 1950 között több orvos és tudós is megvizsgálta a sebeit. Habár mindannyian egyetértettek abban hogy a sebek valósak, eredetüket nem tudták egyértelműen meghatározni.

Az egyház elfogadta a Pio atya őszinteségére vonatkozó bizonyítékokat és Szent II. János Pál pápa 2002-ben a szentek sorába emelte.

6. Sienai Szent Katalin láthatatlan stigmákat viselt

A híres szent a 14. században élt és a látható stigmákat 28 évesen nyerte el. Mivel nem akarta magára vonni a figyelmet arra kérte Istent hogy vegye el a testi sebeket és csak a fizikai fájdalomban részesüljön. Hasonló feljegyzések maradtak fenn más szentekről is.

Forrás: ChurchPOP

Ezt a cikket Zölde Júlia önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul.

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás