2018. 04. 29.

Zord idők csillaga – film készül Márton Áronról

A komoly anyagi gondok ellenére is tartanak a Márton Áron életét bemutató film felvételei – tudósított az eseményről a kolozsvári Főtér. A produkció elkészülése érdekében adománygyűjtést tartottak a katolikus egyházmegyék, de Erdélyben szerte rengetegen hoznak nagyon komoly áldozatot a film megszületéséért.

Hogy Márton Áron mit jelent az erdélyi magyaroknak, azt nem igazán lehet elmesélni. Meg kell tapasztalni: olyan erkölcsi kiindulópont, amely évtizedek óta meghatározza nemzettársaink életét, és szinte egészen biztosan generációk sokasága fog róla még így gondolkodni. A legnehezebb időben tudott ember maradni: keresztény és magyar ember, aki mindkettő identitása mellett kitartott, élete utolsó leheletéig.  Példája nagyszerű lehetőség arra, hogy újra és újra felismerjük és megjegyezzük:

az értékek sziklaszilárd védelme tesz valakit igazán hitelessé és példaképpé, nem pedig azok megtagadása. 

„Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség” – vallotta a szentéletű püspök, akiről már évek óta szeretnének egy nagyjátékfilmet elkészíteni az erdélyiek. Úgy tűnik, hogy most sikerülhet a régi álom: Zord idők csillaga címmel 2015-ben kezdődtek meg az alkotói munkák, de anyagi források hiánya miatt a munkálatok félbeszakadtak. A napokban azonban felpörögtek az események, mégpedig a kincses városban, Kolozsvárott: statiszták és önkéntesek – közöttük egyházi személyek – segítségével több  jelenetet is elkészítettek a Szent Mihály templomban. Márton Áront Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának színművésze alakítja. 

hirdetés

A Főtér cikkéből az is kiderül, hogy nemcsak magyarok dolgoznak a filmen: román kollégák mellett bolgár és francia szakemberek is azon dolgoznak, hogy hamarosan Márton Áron életét egész estés film mutassa be.

Az elkövetkező hetekben Erdély több városában folytatódik a forgatás.

Fotók: Főtér

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás