Átmenni a tűzön

Ha huszonéves vagy, keresztény neveltetésben részesültél, de igazából az egyház a különböző szertartásaival, szokásaival és elvárásaival számodra csak üres és merev forma, amit a szüleid hagytak rád, és ami ellen kamaszkorod óta lázadsz, mert a fejedben a kereszténység már csak egyfajta társadalmi és kulturális határozószó, vasárnapi ebéd, karácsonyi ajándék, húsvéti sonka és templomi esküvő, akkor ez a bejegyzés neked szól.

Hétköznap délután volt, tizennégy éves lehettem, a helyi plébániai hittanon vettem részt. Zsíros hajú, rosszul öltözött stréberek vettek körül, mindenki kitűnő bizonyítvánnyal és erős izzadtságszaggal rendelkezett. Szúrósan néztek rám, miközben éles hangvétellel kritizálták, hogy egy fociedzés miatt kihagytam az előző alkalmat. Miután az utolsó ember is kifejezte irántam érzett neheztelését, a vezetőnk sorolni kezdte, mit NEM SZABAD tennünk, Isten mit TILT (szerinte többek között azt, hogy az ellenkező nemre ránézzünk). Ekkor lett elegem: otthagytam őket, és kimentem a grundra focizni, mert az nem volt kötelező, és mert ott jól éreztem magam. Mellesleg elkönyveltem magamban, hogy Isten bigott, zsíros hajú, és mindent megtilt. Csak muszájból jártam templomba, a papokat ingyenélő, képmutató embereknek tartottam, a hívők közösségét pedig a Jófiúk és Jólányok Egyesületének. Tíz éven keresztül haragudtam az egyházra egy rossz élmény miatt.

Nekünk, akik keresztény családba születtünk, bizonyos szempontból nehezebb utat találnunk Istenhez, mint azoknak, akik felnőtten tértek meg.

Könnyen abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy mi megspórolhatjuk a megtérést, hogy nekünk nem kell szabad akaratunkból átsétálni a tűzön, hogy újjászülessünk. Tizenegynéhány évesen fellázadunk az egyház sarkalatos törvényei ellen, de ez a lázadás sokszor befagy: mivel nincs végső kimenetele egyik irányban sem, megdermedünk ebben a (kamaszkorban egyébként egészséges) helyzetben, ahogy az én esetemben akár tíz évig is. Elmentem misére, de nem gyóntam és nem áldoztam, pusztán mert az egyházat az Evilági Örömök Betiltó Intézetének tekintettem. Azt várják tőlem, hogy tökéletes legyek, gondoltam, és amíg ez nem teljesül, addig nem hajlandóak hozzám szólni.

hirdetés

Évekig nem jöttem rá, hogy az egyház nem ilyen. Rossz a csoport, ahova jársz? Keress másikat, millióféle van. Nem értesz egyet azzal, amit a pap mond, és egyébként is hiteltelen életet él? Az Evangélium ettől még nem lesz hiteltelen. Beszélgess el vele, vagy végső esetben keress másik lelki vezetőt. Úgy érzed, Isten mindent mindig csak tilt? Igazából bármit megtehetsz, csak Ő nem feltétlenül fog örülni a tetteidnek. Viszont annyira szeret, hogy szabad akaratot adott. Próbálj kapcsolatot kialakítani vele imádság és evangéliumi tettek révén, mert amíg nem érzed meg, mennyire szeret, úgysem fogod őszintén követni.

Ha pedig ráébredsz, milyen fontos vagy neki, ebből következik majd, hogy nem akarod megbántani Őt.

Élő istenkapcsolat révén a külső nyomás átalakul belső motivációvá: küldetésnek fogod látni azt, amit eddig „muszáj” volt, és bizonyos szempontból taszítani fog minden, ami eddig „tilos” volt. Az egyház pedig minden hibájával, hiteles és hiteltelen személyeivel együtt sem lesz utálatos, hiszen Ő alkotta, ráadásul egy bűnös embert tett meg vezetőnek, aki háromszor is megtagadta, hogy ismeri. Mégis bízott benne.

Ne meneküljünk az egyházról alkotott előítéleteink mögé, Jézus nem szabálykövető kisiskolás pirospontokkal a füzetében. Ellenkezőleg: nem létezik nála eredetibb és izgalmasabb személyiség. Keressük meg azt a közösséget, amelyik a legközelebb áll hozzánk, és ahol őszintén feltehetjük a kérdéseinket. Isten nem fog elfordulni tőlünk.

Véssey Miklós

Fotó: Foundation of Faith

hirdetés