2018. 04. 08.

A három éves kisfiú, aki a halálból tért vissza húsvétkor

Az ifjú Dylan Askin orvosokat nyűgözött le felépülésével a legszentebb héten.

2016-ban Dylan Askin szüleivel közölték, hogy egy nagyon ritka típusú tüdőrák miatt kómában fekvő fiuk nem fog felépülni. Az orvosok azt tanácsolták, hogy szüntessék meg a mesterséges életben tartást és búcsúzzanak el tőle. Mindez nagypéntek napján történt. A szülők így nyilatkoztak a gyötrelmes döntésről a The Telegraph c. újságban: „Annyira közel állnak a testvéreikkel egymáshoz és iszonyú nehéz döntés volt, de az orvosok azt mondták, a szervei elkezdtek leépülni és már nincs mi tenni.”

Húsvét vasárnap megkereszteltették őt, amikor is, arra készülődve, hogy lekapcsolják gyermeküket a gépekről, észrevették, hogy mocorog – ez meglévő agyfunkcióról árulkodik.

hirdetés

Egy szaktanácsadó azonnal meg is erősítette, hogy a szerveinek működése valóban nem állt le.

A házaspár fiuk ágya mellett figyelte a nagyhét hétvégéje folyamán, ahogy erőre kap a picur. Ahogy telt az idő, Dylan kezdett felépülni és az orvosok húsvéthétfőn megerősítették, hogy az állapota stabil. Kerry, az édesanya a News.Com.Au újság riportjában ezt mondja az eseményről: „Erősen hiszem, hogy Dylan a mi húsvéti csodánk.” Az anya arról is mesélt, ahogyan legidősebb fia, a hat éves Bryce először értelmezte, hogy öccse „visszatért” és így reagált rá: „Ó, akkor ő olyan, mint Jézus.” Kelly így válaszolt: „Nem tévedsz. Dylan a halálból tért vissza.” Testvére lekerült a lélegeztető gépről és egy héttel később, szülei házassági évfordulóján már saját kis tüdeje dolgozott.

Dylan története még megdöbbentőbb annak a részletnek tudatában, hogy az apróság betegsége karácsony napján derült ki, amikor tüdeje összeomlott. Különféle vizsgálatok és több hónapnyi visszatérő betegeskedés után a kisfiúnál gyermekkori Langerhans-sejtes hisztiocitózist diagnosztizáltak a tüdőben, azaz egyfajta rákot, aminek előfordulási aránya a háromévesek között mindössze 1 a 125 millióhoz.

Miután fiuk megküzdött a lehetetlennel és „visszatért a halálból”, szülei így emlékeztek vissza a traumatikus időszakra: „Borzalmasan éreztük magunkat, amikor búcsút kellett vennünk. Ráadásul amikor Dylan meggyógyult is, vegyes érzések keringtek bennünk – bűntatom volt, amiért beleegyeztem a gépek lekapcsolásába.” Most viszont, két évvel a kis húsvéti csoda egészségének teljes visszanyerése után, ahogy a Daily Mail is beszámol róla, a család aktívan tevékenykedik húsvéti tojások eladásával  a CLIC Sargent nevezetű jótékonysági szervezetnek, ami a rákkal küzdő fiatalok megsegítésére jött létre.

Forrás: Aleteia

Fordította: N-M Kamilla

Fotó: wgmd.com

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás