Beszédében azt is elmondta a hallgatóságnak, hogy a hitük miatt számíthatnak a szenvedésre, de ez okkal történik.
„Az Úr más és más utat szán mindenkinek, így nektek is. A világ pedig a reményt fogja keresni bennetek, amiért szenvedni fogtok. Képességet, hatalmat és lehetőséget fogtok kapni. Ezért oka van annak, hogy itt vagytok most. Azonban ha ezért üldözni fognak benneteket, emlékezzetek arra, amit Ő mondott: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt.” – tette hozzá a színész.
Az ünnepi beszéd alatt Jim Caviezel elmondta azt az élményét is, amiről korábban már beszélt. Amikor 19 éves volt, érezte, hogy Isten arra hívja el őt, hogy színész legyen, azonban nem tudta mit kezdjen ezzel az indíttatással, mert fogalma sem volt a színművészetről.
Mel Gibsonnal azután találkoztak, hogy a rendező látta Jimet Az őrület határán című filmben, amelyet hét Oscar-díjra is jelöltek.
Ha elvállalod ezt a szerepet – mondta akkor Mel Gibson – lehet, hogy többé nem kapsz itt munkát.
„Éreztem, hogy emiatt elönt a félelem, azonban ez a hitünk része. Amikor ehhez hasonló történik, akkor tudnunk kell, hogy ez nem Jézustól jön, ezért bátran felé kell fordulnunk.” – mondta el a színész.
Jim Caviezel legújabb, Pál, Krisztus apostola c. filmjében Szent Lukácsot alakítja, ami március végétől kerül majd a mozikba.
Fordította: Dallos Bence
Az Aleteia nyomán.
Kép: Aleteia
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
1 Komment
Mennyei Atyánk gyermekei elé tárta: A Könnyű dolgok mögött nem „Én” állok.. Akik a fájdalam, a szenvedés, alázatossággal, Jézus Urunk útját járják ők csendben tiszta szívvel munkálkodnak. Ezután jönnek még az Úr gyermekei számára az erős az élő hitet megpróbáló, elválasztódás viharai..