2018. 02. 22.

4 dolog amit egyetemistáktól tanulhatunk az imádságról

Hitemet gyakorló katolikus vagyok már vagy harminc éve, mégis a napokban éltem át eddigi életem egyik legmeghatározóbb hitbéli élményét.

Idén lehetőségem nyílt részt venni az SLS18-on, mely egy keresztény konferencia, aktuálisan a FOCUS (Fellowship Of Catholic University Students) szervezésében. Egyetemisták ezrei érkeztek különböző országokból, hogy növekedjenek hitben és különböző stratégiákat tanuljanak az evangelizációhoz. Az egy héten át tartó konferencián olyan előadókat hallgathattunk, mint Robert Barron, Jason Evert, Mike Schmitz. Elképesztően jó előadásokon vehettem részt, mégis a legjobban az érintett meg, hogy tanúja lehettem annak, hogyan imádkoznak az egyetemisták. Ennek kapcsán összegyűjtöttem néhány dolgot, amit tanultam:

1, Az imádság felszabadítja az örömöt

Ha valaha lehetőséged nyílik részt venni FOCUS konferencián, azonnal észre fogod venni, hogy mindenkinek fülig ér a szája! Kezdetben talán furcsának is tűnhet ez a nagy örömködés, de idővel meglátod, hogy

ezek az emberek igazán boldogok és lelkesek!

A legnagyobb mosolyokat azokon az embereken láttam, akik szentségimádás keretében csendes meghitt időt töltöttek a Jóistennel.

2, Jöjj, úgy, ahogy vagy!

Ahogy a szentségimádás kápolnájában ültem, feltűnt, hogy annyiféle emberrel vagyok körülvéve! Voltak az SLS diákjai, papok, kispapok, testvérek és nővérek. Elsőre talán furcsának tűnhet ahogy

diákok farmerban és pólóban imádkoznak teljes öltözetben lévő szerzetesek mellett,

de pont ettől lesz Krisztus olyan hiteles! Amit ebből megtanultam, az az, hogy nincs egy séma, amibe neked bele kéne illeszkednek, hogy megfelelj a Jóistennek.

3, A szentgyónásban rejlő erő valóságos!

A dicsőítés mellett központi helyet foglal el ezen és hasonló konferenciákon a szentgyónás lehetősége.

Hatalmas élmény látni, ahogy egyetemista fiatalok sorai várnak szentgyónásra,

hogy hosszú idő után újra megtapasztalják a megbocsájtást. Amit ebből megtanultam, az az, hogy igazi erő rejlik abban, ahogy a Szentlélek áthatja papjainkat és ők feloldoznak minket a bűneink alól.

4, A legkisebbnek kell lennünk, hogy nagyok lehessünk Isten szemében

A konferencián a nagy meglepetések egyike Jim Caviezel előadása volt, aki a közeljövőben megjelenik a képernyőkön a Pál, Krisztus apostola című filmben. A tanítás központi eleme a Pál nevének elemzése volt, amely azt jelenti: a kisebbik. Caviezel rámutatott, hogy a legkisebbé kell lennünk ahhoz, hogy Isten szembe nagyok lehessünk. Ahogy ezt hallgattam a Szentírás sorai jutottak eszembe:

„Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda.”

A történet tanulsága tehát, hogy válj kicsivé és szeresd Jézust!

 

Forrás: catholic-link.org

Lelkiség Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás