Lelkiség

5 módja, hogy dühös legyél Istenre és megnyílj az imában

Gyakran dühös vagyok Istenre (talán többször is mint kellene? … Bár nem tudom hogy van-e ésszerű határa ezeknek a dolgoknak). Eleinte azt gondoltam, valami nincs velem rendben, pedig a hitem és a szeretetem volt gyenge. Apránként, a Szentlélek segítségével megértettem, hogy az ima egy belső kiáltás, egy folyó, amely mélyen fakad belőlünk és nem lehet visszatartani. Ez nem azt jelenti, hogy a beszélgetésünk Istennel az érzelmeknek és érzéseknek egy kontrollálatlan vízesése, viszont azt jelenti, hogy egy természetes folyómeder, amelyben a lelkünk összetalálkozik Vele. Két éhes, két egymást szerető ember találkozásának kellene lennie, és  ők ezért cselekszenek, halogatnak, párbeszédet folytatnak, vitatkoznak…

Szóval nem kell rosszul érezned magad ha dühös vagy Istenre. Fontold meg ezt az 5 dolgot, így tudni fogod hogyan kezeld a dühödet, és ne hagyd, hogy haraggá váljon, ami messzire eltaszít az Atyától.

Mielőtt elkezded, figyelmeztetlek, hogy a válaszok összhangban vannak az Atya gondolkodásával, aki nagyon szeret minket, és szeretné ha kedvünket lelnénk az Ő szeretetlében, habár gyakran gondoljuk hogy Ő nem szeret bennünket.

1. Amikor úgy tűnik hogy Isten nem figyel és nem válaszol nekünk

Ezelőtt a kijelentés előtt adok neked egy magyarázatot: Isten mindig figyel a kéréseinkre. Mi vagyunk, akik néha nem tudjuk elképzelni, hogy vajon Ő figyel-e vagy sem, és kétségbeesünk. Igen, kétségbeesünk, dühösek leszünk és siránkozunk hogy nem figyel, mert úgy tűnik nem jönnek a válaszok…

Többször kérdezték tőlem: Ha imádkozol, akkor honnan tudod hogy Isten figyel? Hogyan hallod meg Istent? Őszintén, nagyon nehéz ezt elmagyaráznom és mindig ugyanazt mondom:

Ha az imád, mint teremtettől szól az Atyához akkor nagyon nehéz bármit is hallani, viszont ha mint Isten gyermeke imádkozol, biztos fogsz hallani valamit.

Ha te az Ő gyermeke vagy akkor számodra Isten nem egy külső erő, nem egy nagy és mindenható felsőbbrendű személyiség. Ha gyermeke vagy, akkor Ő egy nagy tényezője az életednek, aki belülről mozgatja a létezésedet, aki újjá alkot és minden nap hív az életre. Ha mi megértjük, hogy Krisztus bennünk él és hogy az Atyához vezet bennünket (mint az Ő fia), akkor az imánk megváltozik.

Ezért, ha dühös vagy mert Isten nem mond semmit, legyél dühös magadra, mert elfelejtetted ki az Atyád és hogyan irányíts magadat felé.

2. Amikor nem akarjuk megcsinálni, amit kér

Ez tipikus, és mindig megtörténik velem. Nem azt jelenti, hogy nem figyelek Istenre, hanem azt, hogy nem akarok hallgatni Istenre. Sajnos szelektív a hallásunk. Ha csodálatos és gyönyörű dolgokat kér tőlünk akkor csupa fül vagyunk, de ha nehézzé válik, hirtelen nem hallunk ilyen jól, dühösek leszünk mert nem tetszik, amit mondana nekünk.

Bevallom, az idő nagy többségében nehéz követni az Urat, főleg, ha amit kér, annak köze van a Kereszthez. Néha, mint az apostolok (és mint mindenki más) félek a szenvedés és a halál miatt. De minden érthető, ha a Keresztet a szeretet szemszögéből nézzük. Ha Jézus az életem irányítója, akkor Ő az imádságom irányítója is. Ez arról szól, hogy apránként, engedem, hogy a Szentlélek egyesítsen Krisztussal. Akkor imában, megtapasztalva, amit Jézus tapasztalt képes leszek jobban szeretni, és úgy gondolkodni, érezni mint Ő. Így nem lesz mélységes űr a saját emberi gyengeségem és a vágyam között, hogy vele legyek a kereszten.

Ezért, a szeretet logikája szerint, ha eggyé válok Vele, a keresztek egyre kevésbé lesznek súlyosak.

3. Ha az életünk egy sivatag

Ha megpróbáltatásokon megyünk keresztül, nagyon könnyű azt gondolni, hogy Isten elhagyott bennünket. A helyzet az… hogy megtörténhet, hogy hagy engem keresztülmenni a szenvedés, a kétségek és a szárazság sivatagán, hogy megtisztítsa a szeretetemet és hitemet. Szent Teréz élete végén, a hitének és reményének volt egy belső megpróbáltatása: nagyon nehéz napok, melyekben nem volt könnyű neki hinni, de azt mondta életében soha korábban nem tette ilyen sok cselekedetét a hitnek. És ha van valami, amit megtanultam, akkor az az, hogy ha nehéz időkön haladunk át, kénytelenek vagyunk hitben cselekedni, felfrissíteni a hitet és megengedni magunknak hogy higgyünk anélkül hogy látunk: “Uram, Te nem adod meg a választ amit szeretnék, de én akarok hinni benned.” A szárazságnak ezen a pillanataiban, melyekben a hitem mélyebbé válik és egy döntéssé formálódik, minden szabadságomra és bizalmamra szükség van.

Végül, mindig azt választom amit hinni akarok, én vagyok az, aki úgy dönt, hogy hisz.

4. Amikor nem akarunk imádkozni, mert arra kényszerít bennünket, hogy szembenézzünk saját sötétségünkkel

Néha az ima fájdalmas, szembesít minket a félelmeinkkel, aggodalmainkkal, nyomorúságunkkal, hibáinkkal…. és ezt senki nem szereti. De, habár ellentmondásos, békével tölt el bennünket, hogy kicsinyességünket Jézus elé helyezzük. Ekkor meggyógyulhatunk, megmenekülhetünk. Mi, emberek hozzá vagyunk szokva hogy fenntartjuk a látszatát annak az érzésünknek, hogy mindent meg tudunk csinálni, és ez mutatja meg nekünk, hogy a szükség a gyengeség egy jele; azonban Isten meggyőz minket apránként, az életünk eseményein keresztül, hogy semmik vagyunk. Ő megengedi az életünkben a kilátástalan sikátorokat azért, hogy szembenézve velük tudatosítsuk, hogy nekünk állandóan a semmiből kell lennünk.

Az alázatosság megadja nekünk a nyugalmat, hogy azt mondjuk: Én nem az vagyok, amit mások gondolnak rólam vagy amit én gondolok magamról, hanem amit Isten gondol rólam.

Az ima egy gyönyörű meghívás hogy kibéküljünk emberi természetünkkel és hagyjuk, hogy Ő szeressen és megszenteljen bennünket. Ahogy Szent Teréz mondta: „Jól tudom hogy a kis lelkemben nem a nagy vágyaim azok amik örömet okoznak Istennek, amit Ő látni szeret az az, ahogy szeretem a kicsinyességemet és a nyomorúságomat.”

Imáidban, engedd meg magadnak hogy újra és újra elmondd az Úrnak: „Akit Te szeretsz az dühös” és Ő válaszolni fog neked: „Járj hitben és reméld, hogy meg leszel gyógyítva.”

5. Amikor dühösek vagyunk Rá, mert nem értjük miért történnek dolgok

Néha lázadozunk Isten ellen, gátolva a kapcsolatunkat Vele. Vannak idők, mikor Jeremiás prófétával együtt hirdetjük: „Elhagytak, engem, az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem tarthatják meg a vizet.” (Jer. 2, 13) vagy azt mondjuk Neki: „Uram, elköteleztem magam melletted, és Te elhagytál engem a semmi ellenére.”

Vannak nehéz pillanatok, amikor elvesztjük a lelkesedésünket és nincs vigaszunk. Ezekben a helyzetekben két dolgot jó csinálni: Nyissuk meg szívünket felé, éppen ahogy van, fejezzük ki az összes kétségünket, és kérjük a Szentlelket, hogy adja meg nekünk a kegyelmet a kérdések megválaszolásához. Mi az a feladat, amire küld engem? Mi a hitnek az a cselekedete, amire hívva vagyok? Mi változik szeretetben? Ha Isten megadja ezen kérdések megértéséhet a kegyelmet, a próbálkozásnak kezd értelme lenni. Így, a negatív helyzetek ellenére, amiken keresztülmegyünk, megvan az elhatározás lehetősége hogy megszerezzük a jót abból a rosszból, amit ez nyújtott nekünk.

Gyakran az a benyomásunk, hogy minden elveszett, hogy a gonosz soha nem fog eltűnni, pedig mindig van valami jó. Mi az a jó amit Isten szeretne hogy csináljak?

Ne önmagunkat keressük az imában, legyünk megtisztítva Isten által. Szeretné, ha megtanulnánk hogyan kell igazán imádkozni, hogy legyen türelmünk és várjunk Rá. Próbáljuk meg szabaddá tenni a szívünket az emberek hamis elvárásitól, valóságtól, magunktól, közösségeinktől… Szabadak vagyunk, ha elfogadjuk saját szenvedésünket és kicsinységünket, és ha elfogadunk másokat is az ő korlátaikkal. Csak ekkor fog Isten fényt adni az imáinkban, talán nem egy hatalmas és állandó fényt, de azt, amire szükségünk van minden nap.

Luisa Restrepo

Fordította: Forintos Bence

Forrás: https://catholic-link.org/5-ways-mad-at-god-prayer/

Borítókép: pixabay.com

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás