Milyen a valódi imádság?

Olyan sokféle tévedés él a fejünkben az imádsággal kapcsolatban. Valaki egyszer azt mondta: az imádság a tehetetlen ember próbálkozása. Egy bizonyos határig Isten nélkül, egymagamban is elboldogulok, nincs rá szükségem. Amikor elérkezem a lehetőségeim határához, és tehetetlennek érzem magam, akkor megpróbálom bevonni Istent, és elkezdek imádkozni. A Biblia egészen mást mond az imádságról.

Másvalaki úgy fogalmazott: a vágyakozó ember illúziója. Sok mindenre vágyunk, amit a saját erőnkből nem tudunk elérni, és ilyenkor biztatjuk, vigasztaljuk magunkat; próbálunk reménykedni abban, hogy túljutunk a holtponton; az az illúzió, vágy, elképzelés, hamis remény ébred bennünk: hátha… Hátha a jó Isten segít.

Sokan úgy gondolják, hogy az imádság a vallásos ember kötelessége. Egy derék vallásos embernek imádkoznia kell, ez magától értetődik. Ezzel szerez jó pontokat Istennél, vagy esetleg ezzel vezekel bűneiért. Kiszabják rá a penitenciát: ennyi és ennyi miatyánkot mondj el! Nem szomorú, amikor büntetés lesz az imádság? Úgy bűnhődöm, hogy el kell mondanom az imádságot. A Biblia egészen mást tanít. Jézus imaélete egészen mást tükröz.

A Szentírás azt mondja, hogy az imádság nem a tehetetlen ember próbálkozása, nem a vágyakozó illúziója, és még csak nem is vallásos kötelesség, amit teljesíteni kell, hanem a gyermek előjoga. Lehetőség, amit csak az tud gyakorolni, aki már gyermek, aki Isten gyermekévé lett. És ki lett azzá? „Akik pedig befogadják [Jézust], azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek…” (János 1,12) Akik az ő nevében hisznek. Ők odafordulnak Atyjukhoz, és mondják, ami a szívükben van.

hirdetés

Akkor is, ha éppen nincs mit kérniük? Akkor is! Jól néznénk ki mi szülők, ha csak akkor állnának szóba velünk gyermekeink, amikor valamire szükségük van. A szeretetkapcsolat alapja a párbeszéd.

Amikor a feleségemnek udvaroltam, édesanyám gyakran megkérdezte hazaérkezésemkor: mit tudtatok órákon át beszélgetni? Hirtelen válaszolni sem tudtam neki, Tényleg, miről is beszélgettünk? Egyszerűen jó volt mellette ülni, egymásra nézni, mindent megvitatni, ami eszünkbe jutott. Lehetséges, hogy magvas, komoly gondolatok nem is hangzottak el. És akkor az együtt töltött idő hiábavaló? Nem, egy szeretetbe ágyazott együttlét volt, amiben formálódott a kapcsolatunk, későbbi házasságunk. Ahol szeretet van, ott beszélgetés van. Nem csupán akkor rohanok a másikhoz, amikor segítségre van szükségem.

Egészen hamis és torz elképzelések élnek sokak fejében az imádsággal kapcsolatban, mert nem tudják, mit jelent Isten gyermekének lenni, és gyermekként beszélgetni az Atyával.

(Részlet Cseri Kálmán Miatyánk című könyvéből)

hirdetés