Egyéb

“Isten léte mellett szól minden” – vallja az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

Magyarország egyik legelismertebb orvosa, Kásler Miklós szerint a tudomány is Isten létezését bizonyítja. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával az Innotéka készített interjút, ebből szemlézzük a hittel kapcsolatos válaszát.

“A tudomány minden eredménye azt bizonyítja, hogy van valamilyen spirituális létező a világban, amire minden visszavezethető” – állítja Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. A nyolc (!) rendkívül rangos elismeréssel kitüntetett orvos részletesen tett tanúságot hitéről az Innotékának  adott interjújában:

“Antoine Henri Becquerel francia Nobel-díjas fizikus 1896-ban fedezte fel az izotópokat, és leírta, hogy az izotóp fajtájának megfelelően adott idő alatt más és más, de rá jellemző idő alatt elveszíti tömegének a felét. Ám azt, hogy melyik felét, senki sem tudja előre megmondani, ma sem. Miért, ha a rációval minden megmagyarázható?

Tehát itt bukott meg először az Isten nélküliség teóriája.

Aztán jött az osztrák matematikusról, Kurt Gödelről elnevezett tétel, amely szerint nem lehet olyan matematikai képletet felírni, amit ne lehetne egy másik matematikai képlettel megcáfolni. Azaz a világ nem megismerhető, így nem is jöhetett létre ilyen alapokon.

A legkomolyabb természettudósok szinte mindegyike hívő, Einsteintől kezdve Szentágothai Jánosig tart a sor. Utóbbi azt mondta, addig nézte a macskák agysejtjeit, amíg megtalálta Istent. Isten léte mellett szól minden, és semmi sem szól ellene. Attól, hogy nem tudom érzékelni csökevényes érzékszerveimmel, még létezik.”


Kásler Miklós magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, műkedvelő történész. Tudományos tevékenysége során 4 orvosi szakkönyvet, 65 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt jegyzett. Hazai és nemzetközi kongresszusok százain tartott előadást.

Elismerései:

Réthy emlékérem (1999)
Krompecher emlékérem (1999)
Mester emlékérem (2001)
Markusovszky Kórház jubileumi emlékplakett (2004)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007)
Prima díj (2008)
Budapest díszpolgára (2011)
Sárvár díszpolgára (2012)

Fotó: Thaler Tamás – Wikipédia

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Krisztina 2018. 04. 02. 10:26

    Kérdezném
    az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójától, hogy miért alkalmaznak gyilkos terápiákat a jó- és rosszindulatú daganatoknál mind a mai napig?????
    A sugárkezelés hosszútávú hatása lehet a bőrrák, a kemoterápiával konkrétan megmérgezik a betegeket.
    Szívesen olvasnék olyan statisztikát ahol az ilyen terápiáival kezelt betegekből 20 év múlva hányan és hogyan élnek?!