2018. 01. 17.

Hét év alatt másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma

A Központi Statisztikai Hivatal egy friss tanulmánya alapján szerdán több sajtótermék is arról az örvendetes fejleményről cikkezik, hogy jelentősen nőtt az elmúlt években a házasságkötések száma Magyarországon.

Utoljára a második világégést követően nőtt olyan ütemben a házasságkötések száma hazánkban, mint amilyen mértékben az elmúlt hét év folyamán: számuk 35 500-ról 51 800-ra ugrott. 

Noha összességében továbbra is csökken azok száma, akik házasságban élnek, e negatív tendencia is mérséklődött, az elmúlt harminchat év legjobb eredménye a 2016-os, amikor ugyan tízezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint amennyi válás, vagy elhalálozás miatt megszűnt, 2010 előtt azonban háromszoros különbséget mutattak e téren a statisztikai adatok (akkor évente 30-35 ezres volt a mínusz). Miközben e pozitív fordulatban szerepet játszik a várható élettartam növekedése, jól kimutatható a válások számának csökkenése is – 2014-ben először esett számuk 20 ezer alá, míg 2016-ban 53 éves negatív csúcs dőlt meg Magyarországon: több mint fél évszázada nem regisztráltak olyan kevés válást, mint két évvel ezelőtt. 

hirdetés

Az örömbe némi üröm is vegyül: a házasságkötések folyamatosan emelkedő száma tavaly némiképp megtorpant, a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46 061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy az év utolsó két hónapjának adatai még nem szerepelnek a kimutatásokban, így azok valamelyest javíthatnak a helyzeten.

Forrás: Magyar Nemzet, hvg.hu

Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Tóth Gergely 2018. 01. 17. 23:35

    Kedves Szerkesztők!

    “Szakember” lévén nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá ehhez a cikkhez.
    Nyers számokból következtetések levonása nagyon nagy “butaság”. Egy egyszerű példával élve:
    Ha Franciaországban 10-szer annyi házasságkötés van, mint Magyarországon az mit jelent? Semmit. Hiszen csak a népesség összetételéhez viszonyítva értelmezhető egy ilyen érték. (Jóval többen vannak: úgy könnyű:) De még ennél is nehezebb a helyzet, mert nem elég csak a népesség számához, hanem annak az összetételéhez is viszonyítani kell! (Pl.: Ha az elmúlt évtizedekben az emberek nem házasodtak, akkor elválni is nehezebb.)
    A hivatkozott HVG cikk sem teljes, de azért kicsit szofisztikáltabban fogalmaztak:
    “A tanulmány szerint összességében továbbra is csökken a frigyben élők aránya: 2016-ban ismét tízezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnt.”

    Tehát mit tudunk valójában mondani? Nyers számok alapján megközelítőleg semmi biztosat, csak valami olyasmit, hogy valamiféle trendforduló volt. Ennek mértéke, azonban ezen ezen számok alapján nem kiértékelhető!

    Ugyanakkor templomi házasságkötésekről jó lenne statisztikát látni. (Sokan az adózási és egyéb állami programok miatt kötnek formális házasságot sajnos, tehát élettársi kapcsolatot egy pénzügyi előny kedvéért formalizáltak:(

    Tudom, ez nem az a hely, ahol mély-elemzések olvashatóak ilyen témákban, de akkor lehet érdemes ki is hagyni ezeket a témákat, mint (csúnya szóval élve) dilettáns butaságokat irkálni! (Tudom, tudom más újságok is csinálnak ilyeneket, de attól még szerintem erre itt semmi szükség!)

    További sok sikert kívánva!