Ann Shields nővér – aki a 2017-es Országos Karizmatikus Találkozó egyik főelőadója volt – Mélyebb megtérés c. legújabb könyvében sok minden más mellett a nyolc boldogságról is elmélkedik. Az utolsó 3 vershez a következő elgondolkodtató történetet fűzi hozzá, melyet talán mi is – mint örökösök – megszívlelhetünk.
„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 10-12)
Az 1960-as évekbeli faji zavargások idején az Egyesült Államokban egy fekete protestáns lelkészt és a családját megpróbálták elűzni az otthonuk környékéről. Festékszóróval szlogeneket festettek a házukra, károkat okoztak nekik, telefonon pedig többször is megfenyegették őket. Roppant feszült volt a helyzet.
A rendőrség védelmet nyújtott a család számára, de egyszer éjjel az egyik rendőr azt mondta a lelkésznek: „Tiszteletes úr, talán bölcsebb lenne, ha elmennének. Nem tudom, hogy tudjuk-e garantálni az önök biztonságát. Fogalma sincs róla, hogy milyen gonoszok tudnak lenni az emberek.”
A lelkész, miután többször is imádkozott és a feleségével is beszélt, azt mondta a rendőrnek:
„Tudom, ki vagyok, kik vagyunk. Isten gyermekei vagyunk, Isten pedig meg fog védeni minket. Ezek az emberek egyszerűen csak nem tudják, hogy királyi méltóság lakik a szomszédjukban.”
Naiv hozzáállás? Egyáltalán nem. A lelkész meggyőződése, hogy ő az Isten fia, és hogy Isten majd megvédi őt a nehéz időkben, hogy a Királyt szolgálta, és hogy ő maga a Király örököse, mélyen gyökerezett benne. A saját és családja kitartása végül megnyerte a környéket. Nem kellett elköltözniük, az erőszakos cselekedetek pedig abbamaradtak. Ha a lelkész élete végéig kitart az igazságban, akkor jutalma nagy lesz a mennyben. Isten mindig hűen betartja az ígéreteit.
(forrás: szószerinti idézet Ann Shields „Mélyebb megtérés” c. könyvéből (28.o), fotó: desiringgod.org)
Még nem érkezett hozzászólás