2017. 12. 25.

Szenvedélyes karácsonyi beszédet tartott Ferenc pápa

Személyes hangvételű és szenvedélyes beszédet tartott Ferenc pápa karácsony alkalmából a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer ember jelenlétében! Az argentín egyházfő beszédét a Magyar Kurír teljes terjedelemben közölte, mi csak egy részt emeltünk ki belőle.

Ferenc pápa karácsonyi beszédében hagyományosan a békét hírdetve szólalt fel. Hasonlatában úgy fogalmazott, hogy Jézust látja azokban a gyermekekben, akiket szenvedés ér:

“Jézust látjuk a Közel-Kelet gyermekeiben, akik továbbra is szenvednek az izraeliek és a palesztinok közötti konfliktus kiéleződésétől. Ezen az ünnepnapon kérjük az Úrtól a békét Jeruzsálemnek és az egész Szentföldnek; imádkozunk, hogy a felek között győzzön a párbeszéd újrakezdésére irányuló akarat, és végre el lehessen érni egy tárgyalásokon alapuló megoldást, amely lehetővé teszi két állam békés együttélését, a kölcsönös megállapodáson alapuló s nemzetközileg elismert határok között. Az Úr támogassa a nemzetközi közösségben mindazok erőfeszítéseit, akiket a jóakarat lelkesít, hogy segítsenek ezen az elgyötört földön megtalálni – a súlyos akadályok ellenére is – a régóta várt egyetértést, igazságosságot és biztonságot.

Jézust látjuk a szír gyermekekben, akiket még mindig az a háború sújt, amely vérbe borította az országot ezekben az években. A szeretett Szíria érhesse el végre minden személy méltóságának tiszteletben tartását, attól a közös elköteleződéstől kísérve, hogy újraalkossák a társadalom szövetét, a nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül. Jézust látjuk az iraki gyermekekben, országukat még mindig egy olyan ellenségeskedés sebzi és osztja meg, amely immár tizenöt esztendeje tart. Jézust látjuk a jemeni gyermekekben, ahol egy javarészt elfelejtett konfliktus zajlik most is, amely súlyos humanitárius következményekkel jár: a lakosság éhségtől és betegségek terjedésétől szenved.

hirdetés

Jézust látjuk az afrikai gyermekekben, különösen azokban, akik Dél-Szudánban, Szomáliában, Burundiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és Nigériában szenvednek.

Jézust látjuk a világ összes gyermekében, akiknek földjén feszültségek és új konfliktusok veszélye fenyegeti a békét és a biztonságot. Imádkozzunk, hogy a Koreai-félszigeten felül tudjanak kerekedni a szembenálláson, és növekedjék a kölcsönös bizalom az egész világ érdekében. A kisded Jézusra bízzuk Venezuelát, hogy a társadalom szereplői békésen szembe tudjanak nézni egymással, az egész szeretett venezuelai nép javára. Jézust látjuk a gyermekekben, akik családjaikkal együtt az ukrajnai konfliktus erőszakát szenvedik el, valamint az abból fakadó súlyos humanitárius következményeket. Imádkozzunk, hogy az Úr a lehető leghamarabb adja meg a békét ennek a kedves országnak.

Jézust látjuk azokban a gyermekekben, akiknek a szülei munkanélküliek, és nehezen tudnak biztos és derűs jövőt kínálni gyermekeiknek. Őt látjuk azokban is, akiktől elrabolták gyermekkorukat, akiket már kiskoruktól munkára kényszerítenek, vagy pedig lelkiismeretlen kereskedők katonának soroznak be.

Jézust látjuk abban a sok gyermekben, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják országukat, egyedül utazzanak, embertelen körülmények között, s az emberkereskedők könnyű prédájává lesznek. Az ő szemükön keresztül megannyi kényszerből migránssá lett ember drámáját látjuk, akik még életüket is kockára teszik, hogy elcsigázó utazásba kezdjenek, mely olykor tragédiába torkollik. Jézust látom azokban a gyermekekben is, akikkel legutóbbi, mianmari és bangladesi utam során találkoztam. Azt kívánom, hogy a nemzetközi közösség szüntelenül munkálkodjon a térségben élő kisebbségek méltóságának kellő tiszteletben tartásán. Jézus tudja jól, milyen szenvedés, ha nem fogadják be az embert, s ismeri a fáradtságot, amely abból fakad, ha az embernek nincs hová lehajtania a fejét. Szívünk ne legyen zárt, mint amilyenek a betlehemi házak voltak!”

Forrás és teljes beszéd: Magyar Kurír

Fotó: Blasting News

 

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás