2017. 12. 24.

Jézus valóban karácsonykor született?

Természetesen karácsony napja Jézus születésnapja: de vajon az Ige valóban december 25-én lett testté? Azt mondanám, hogy ennek az esélye egy a háromszázhatvanöthöz – kezdi a uscatholic.org oldalon megjelent írását Alice Camille

Míg a születések feljegyzése mindig is fontos volt, azok időpontja már nem igazán. Nem tudjuk teljesen biztosan, hogy melyik évben született Jézus, a napot még annyira sem. Valamikor Krisztus előtt 7 és Krisztus után 4 között az Ige testé lett, és eljött közénk.

János evangéliumában a megtestesülést helyezi a középpontba, annak pontos dátumát azonban nem tartja fontosnak. Máté és Lukács Jézus születésének részleteit teológiai szempontból szemléli. A történelmi hátterük kevésbé biztos, és ezek az evangélisták nem is tartják fontosnak. Márk nem is ír Jézusról a felnőtt kora előtti időkből. 

De miért rakta az Egyház Jézus születésnapját december 25-ére? Ennek a dátumnak semmi jelentősége nem volt, amíg Aurelius, római császár be nem vezette a “sol invictus”, azaz a “legyőzhetetlen nap” ünnepét. Az ünnepet a téli napforduló idejére rakta, ami a római naptári év legrövidebb napja volt. A rómaiak a fény elveszítésétől való félelem közepette boldogan várták a világosság győzelmét a sötétség felett. Olyan népszerűvé vált az ünnep – aminek a középpontja a világosság – , hogy a keresztény vallási vezetők bevették a liturgikus naptárba.

hirdetés

A Jézusra használt elnevezés, “a világ Világossága” összeolvadt ezzel az ünneppel, hogy emlékeztesse a keresztényeket; “Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1, 78-79)

Az első pár évszázadban az ünnepet nem úgy tekintették, mint Jézus “születésnapi partiját”, mint manapság, amikor előfordul, hogy néhány plébánián már lufikkal és tortával ünnepelnek.

Kezdetben a karácsonyi liturgiák célja a küzdelem volt az eretnekségek ellen.

Egy dogma kimondta, hogy Jézus “a megtestesült örök Ige”, ellentmondva annak a javaslatnak, hogy az ember Jézus csupán isteni tulajdonságokkal bíró ember. Csak évszázadokkal ezelőtt jelentek meg a bölcsők, és fenyőfák, amik befolyásolták a karácsony hangulatát és jelentőségét.

Mégis ezek az égősorok, és fények azok, amik még mindig emlékeztetnek minket a fényre, ami megvilágítja a sötétséget, és a sötét nem tudja legyőzni azt.

Forrás: US Catholic

Fordította: Ungvári Ildi
Fotó: Ninna Nanna

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás