2017. 12. 13.

5 hasznos tipp, hogy szebb advented legyen

A karácsonyt megelőző négy hét – a görög katolikus testvéreknél hat hét – az advent időszaka. Ez az egy-másfél hónap a várakozást helyezi a szemünk elé. Egész életünk valójában erről szól, minden pillanatban várunk valamit, ami lehet, hogy a közeljövőben, lehet, hogy csak hosszú idő múltán, de az is előfordulhat, hogy soha nem fog megvalósulni.

A gyermek, sőt még titkon a felnőtt is izgatottan számolja vissza a napokat a hétvégéig, egy számára fontos eseményig vagy akár a szünidő kezdetéig. A barátok a közösen eltöltött órák végeztével azt latolgatják, mikor tudnának ismét együtt beszélgetni, nevetni.

A keresztény ember barátja az Istennek, aki karácsony ünnepén testet öltött Jézus Krisztus személyében. Azóta folyton velünk van, és a szentmiséken valamint az imádságban találkozhatunk vele. Ezekre az együttlétekre is várunk? Fontosak számunkra, mint baráti csevegések? Valljuk be, hogy gyakran a kényelmünket és az anyagi javainkat helyezzük előtérbe, Istent pedig az „autónk csomagtartójába” szorítjuk, nehogy beleszóljon életünkbe.

Most, az advent idején ismét lehetőségünk adódik, hogy megnyissuk szívünket az Úr Jézussal való találkozásra. Várakozunk, várjuk, hogy Jézus eljöjjön közénk mint gyermek, és megmutassa az Atya végtelen szeretetét.

hirdetés

2000 évvel ezelőtt, amikor a Föld a legszebb karácsonyát élte, az emberek nem fogadták be Őt, nem volt hely számára egy házban sem. Az ő szívük nem volt nyitott a Megváltóval való találkozásra.

A napkeleti bölcsek és a pásztorok azonban készek voltak szállást nyújtani Neki belső hajlékukban, hiszen ők voltak azok, akik mindenüket elhagyva útra keltek, hogy láthassák a gyermeket. Isten a mi szívünk ajtaján is kopogtat kérve minket a bebocsátásra, arra, hogy szívünkbe zárjuk Őt. Az advent hetei során az a feladatunk, hogy a pásztorok és bölcsek lelkületét alakítsuk ki, hogy kitörő örömmel tudjuk fogadni a közénk érkező Istengyermeket.

Ennek sok módja van, hogy elérjük. Mindenki maga tudja, melyik a legalkalmasabb számára, íme 5 tipp

5 tipp, hogy ráhangolódj karácsonyra
  1. Lehetőségünk szerint próbáljunk meg hetente több szentmisén résztvenni
    Az adventi szentmisék segítenek az advent minél gazdagabb megélésében, használjuk ki az adventi reggeli szentmisék – roráték által nyújtott lelki táplálékot.

  2. Segítsünk embertársainkon
    A karácsony közeledtével több szervezet szervez adománygyűjtést a szegények megsegítésére. Higgyük el, hogy a mi ünnepünket is szebbé teszi, ha lehetőségeinkhez mérten támogatjuk őket.

  3. A böjt is segíthet
    A görög katolikus testvérek számára a nagyböjthöz hasonlóan az advent is a böjt időszaka, de természetesen nem csak ők élhetnek ezzel a lehetőséggel.

  4. Kövessük az adventi hagyományokat
    Pl. gyújtsuk meg a gyertyákat az adventi koszorún

  5. Töltsünk időt családunkkal
    A televízió helyett, figyeljünk oda jobban egymásra, szenteljünk időt a közös imádságra, Bibliaolvasásra, beszélgetésre.

Sajnos, gyakran tapasztalom, hogy az advent a vásárlásról szól a lelki megújulás helyett. Már október-novemberben megjelennek az üzletekben a karácsonyi díszek. Az emberek boltról boltra járnak, ahol nagy csillogás és pompa közepette vásárolják a különböző méregdrága ajándékokat, és eközben elfelejtkeznek az ünnep legfontosabb motívumáról: a várakozásról.

„Az adventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.” (Pilinszky János)

 

Jeso Eszter

Advent
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás