2017. 10. 08.

Egymillió hívő alakított élő imaláncot Lengyelország határain

Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért – írja az MTI lengyelországi tudósítója.

A “Rózsafüzér egészen a határokig” elnevezésű akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig támogatta ezt. A hívek a belföldön fekvő községekből buszokkal és vonatokkal indultak az országhatárra, ahol a délelőtti szentmisék után délután 14 órakor egyszerre kezdtek el rózsafűzért olvasni.

A kijelölt határ menti templomokon kívül a résztvevők a határokhoz közeli városok főterein, határátkelő pályaudvarokon, a határfolyók és a Balti-tenger partján, hajókon, több hegycsúcson, valamint tíz lengyelországi repülőtéren működő kápolnában is imádkoztak. A Tátrában és a Beszkidekben a szomszédos Szlovákia és Csehország lakosai is csatlakoztak hozzájuk, a lengyel-német határ közelében fekvő Siekierki községbe Berlinből és Hamburgból is érkeztek vendégek.

Marek Jedraszewski krakkói érsek hangsúlyozta: az összegyűltek földrészünk népeiért is imádkoznak azért, “hogy ezek megértsék: ha akarjuk, hogy Európa megmaradjon Európának, vissza kell térni az európai kultúra keresztény gyökereihez”.

Pontos részvételi adatok még nem ismertek, több televíziós csatorna – köztük a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió, valamint a TVP Info közszolgálati hírtelevízió – azonban szombat délután megerősítette az egymillió hívő részvételét. Beszámoltak arról is, hogy az egyes helyszíneken a rossz időjárás ellenére megjelent tömeg felülmúlta a rendezők elvárásait.

(Forrás: MTI, Fotó: Wojtek Radwanski / AFP)

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás