Ma lenne száz éves Szabó Magda. A magyar irodalom megkerülhetetlen alakja, aki olykor finoman, olykor rendkívüli határozottsággal rajzolt meg arcéleket, sorsokat és küzdelmeket. Aki nemcsak szavaival, de életével és munkásságával is vallotta, hogy „az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges”. Volt benne valami a békeidők romantikájából, ugyanakkor képes volt felismerni a modern kor követelményeit és alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Így nem csak a Digitális Irodalmi Akadémiát alapította meg, de műveiben is válaszokat keresett a legújabb kor morális kérdéseire. Tisztában volt a diktatúra álnokságával, amely hosszú éveken keresztül némaságra ítélte, de megtörni nem tudta. Nem adta fel meggyőződését, mely szerint „szabadság nélkül nincs semmi”. Aktív keresztény életet élve szerepet vállalt a Tiszántúli Református Egyházkerület életében is, amelynek főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt.
Szabó túlnőtt a magyar nyelv által behatárolt kereteken és meghódította a világot, újabb elismertséget szerezve a magyar kultúrának. Az ajtó a New York Times által összeállított rangos listára is felkerült, angol fordításának kiadásakor az év egyik legsikeresebb könyve lett az Újvilágban. De olyan műveket is alkotott, mint az Abigél és a Für Elise, a Pilátus, vagy a Liber Mortis.
Munkássága mellett jelleméért is érdemes felidézni. Géniusz volt, kétségtelenül, de tartása, embersége talán még szakmai kvalitását is túlszárnyalta. Figyelt az emberre, kevesen voltak olyannyira tisztában az emberi lét törékenységével, mint ő maga. Egyedül a közönnyel nem tudott mit kezdeni – olyan értékrendszert vallott magáénak, amely a szenvedélyt értékelte, minden bizonnyal ezért lettek alkotásai is szenvedélyesek. A társadalomra lassan rátelepedő közönyösség azok öröksége, akik elhallgattatni próbálták Szabó Magdát. A szenvedélyes, emberszerető, hivatást érző irodalom pedig az övé. Évfordulóján nem elég pusztán emlékeznünk rá: tanulnunk is kell tőle!
hirdetésVágvölgyi Gergely
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás