Találkozz a benned megbúvó csendben Istennel! - Csendből bontakozó élet – 777
Könyvajánló

Találkozz a benned megbúvó csendben Istennel! – Csendből bontakozó élet

„Isten a csend terében lakik bennünk. Mindnyájunkban vagy egy ilyen belső csöndes hely. Mi azonban többnyire nem vagyunk kapcsolatban vele. Túl sok gond és félelem halmozódott fel bennünk, és ezért nem érezzük ezt a csendes teret. De már az is segít másképp élnünk a világban, hogy tudjuk, bennünk van ez a hely.” Erről szól a Csendből bontakozó élet című könyv.

Anselm Grün bencés szerzetes, teológus, a münsterschwarzachi apátság lelkigyakorlatos házának lelkivezetője. E könyvében a csend erejéről és áldásairól olvashatunk.

„A hallgatásnak az a célja, hogy nyitottabbá tegyen bennünket Istenre, hogy Isten Lelke be tudjon hatolni életünk eseményeibe, gondolkodásunkba és cselekedeteinkbe.” /Anselm Grün/

A csend adottságnak mondható. Belemerülhetünk a templom csendjébe, egy erdő vagy a sivatag csendjébe. A szoba, ahol elmélkedünk, csöndet áraszt magából. De nem vesszük észre ezt a csöndet, ha ezernyi mással foglalatoskodunk. Ahhoz, hogy tapasztalni tudjuk a csöndet, hallgatnunk kell. A hallgatás az, amikor lemondunk a beszédről. A hallgatás segíthet abban, hogy nyitottabbá váljunk Istenre és fogékonnyá az Ő jelenlétére.
Isten a csendes hangok Istene. Amikor megmutatta magát Illés prófétának nem erős földrengésben, pusztító tűzben vagy a vihar tombolásában tette, hanem a lágy szellő susogásában. Ez jusson eszünkbe akkor, ha belemerülünk a csöndbe. Ezt tehetjük úgy is, hogy leülünk a szobánkba, vagy ahol szívesen vagyunk, és először élvezzük a csöndet. Képzeljük el, hogy nem vagyunk egyedül, hanem körülvesz Isten áldása. Ilyenkor semmit sem kell tennünk, csak szemlélni a bútorokat, tárgyakat.

„Minden emberben van egy hely, ahol szabadok vagyunk a gondolatoktól, a gondoktól és a vágyaktól.” /Anselm Grün/

Ez a belső csendes tér megóv bennünket a világ zajától, a világ támadásaitól, a kívülről érkező sértésektől, bántásoktól. Ezért az imádságban ebbe a térbe kell jutnunk, ahol Isten bennünk lakik. A hallgatásnak ezt a helyét meg kell hódítanunk, hisz betemették a gondok és gondolatok. Ha kiássuk, akkor Istennel úgy tudunk találkozni, amilyen Ő valójában. Egyszerűen ott vagyunk Isten előtt és hallgatunk. Különböző utak vannak, melyek segítségével eljuthatunk a belső csendes terünkbe. A könyv minden fejezetben gyakorlatokat tár elénk, melyek segítségével elsajátíthatjuk a hallgatás és e csendes tér elérésének művészetét.

„Ha mindig újra helyet adunk a csöndnek az életünkben, akkor találunk rá életünk gazdagságára.” /Anselm Grün/

Ajánlom, ha…
… szeretnél ebben a rohanó és zavaros világban megtanulni elcsendesedni,
… szeretnéd megtalálni azt a csendes helyet magadban, ahol találkozhatsz Istennel.

A könyv beszerezhető a Korda kiadó honlapjáról.

Gergely Kinga

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá