Egyéb

“A szeretetben hiszek, nem a toleranciában” – Hodász András atya

Hodász András atya volt a HírTV Egyenesen című műsorának vendége: a 777 bloggerével számtalan közéleti és egyházi kérdésről beszélt Kálmán Olga műsorvezető.

Én azt gondolom, hogy az Egyháznak szüksége van Hodász Andrásokra, mert nem lehet a hívőkhöz csak a szószékről beszélni – így köszöntötte a 777 csapatának tagját Kálmán Olga, aki végig jól láthatóan nagy tisztelettel beszélgetett a természetesen most is papi öltözetben lévő vendégével.

Nem egy átlagos pap

A papok között nem én vagyok az egyetlen, aki extrém dolgokat csinál: többen sziklát másznak, extrém sportolnak. Motoros papként sem egyedül vagyok, a saját plébánosom is így közlekedik. Az Egyházban nagyon sok szín van, csak lehet hogy nem mindenki exponálja magát úgy, mint én, hiszen az írásaim és a videóim valóban rengeteg emberhez eljutnak. […]

hirdetés

Én egyszerűen csak maradtam önmagam: amióta élek a társaság középpontjában szeretek lenni.

Papi hivatásáról

16 éves voltam, amikor először megtapasztaltam az élő Isten szeretetét. Amikor először rádöbbentem arra, hogy amiről a szüleim beszélnek, az nemcsak egy szép hagyomány, hanem Ő tényleg létezik, Aki megérintett engem és szólt hozzám. […] Ekkor még sikerült a környezetemnek lebeszélnie a papságról, meg nekem is végig kellett gondolnom, hiszen ez nem egy könnyű választás.  Egyetemet végeztem, majd elkezdtem tanítani egy iskolában, de ezt követően teljesen egyértelművé vált számomra, hogy ez az én utam.  

Volt állásom, autóm, barátnőm, teljes volt az életem, de 26 évesen rájöttem, hogy ez az én utam!

A hazai politikáról

Az egész politika mint kérdés egy darázsfészek, ezt nagyon sajnálom, szomorú dolog. Magyarországon nem ülhetek le sörözni 3-4 másfajta módon gondolkodó emberrel, hogy ő miért gondolja azt a nézetet jónak, miért támogatja azt a gazdasági modellt, miért ezt gondolja a migrációról.

A politikát hisztéria lengi körül sajnos.

A küldetésről

Mindenkihez küldetésem van: Jézus Krisztus megváltása mindenkire vonatkozik, még a migránsokra is, az egész földkerekség minden emberére. Nem engedhetem meg magamnak, hogy nyilvánosan kiálljak egyik vagy másik politikai párt mellett, de persze elmegyek szavazni, mert az a kötelességem.

A toleranciáról

Én a szeretetben hiszek, nem a toleranciában. […] A szeretetbe belefér az is, hogy valakit nagyon keményen figyelmeztetek: ha például valaki rohan a vasúti átjáró felé és én látom, hogy jön a vonat, akkor nem a szeretetet hangja, hogy “ő felnőtt ember, rábízom mit csinál”. A szeretet hangja az, hogy rákiabálok, hogy “Állj meg!”.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

 

 

Még nem érkezett hozzászólás