Egyéb

Hihetetlen történet – így menekült meg egy iraki pap a kivégzéstől

Keresztényként az Urat szolgálni a Közel-Keleten sosem volt veszélytelen. Vannak azonban olyan történetek, amelyekben rendkívüli módon nyilvánul meg az isteni gondviselés és csodaszámba mennek. Abuna Nirwan iraki ferences atya rémisztő történetében arról ír, hogyan menekültek meg a dzsihádisták kivégzése elől egy Moszul felé történő utazás során.

Nirwan atya felszentelése előtt orvostanhallgató volt. 2004-ben, amikor Szentföldön élt, a Jeruzsálemi Legszentebb Rózsafüzér Domonkos rendi (alapítójuk a palesztin származású Maria Alphonsine Ghattas, akit Ferenc pápa 2015-ben avatott szentté) nővérektől egy kegytárgyat kapott ajándékba, amelyet a rend alapítója is használt egykoron. Ezt Nirwan atya mindig magával hordja.

Ahhoz, hogy szentté avassák a nővért, exhumálási eljárásra volt szükség – erre pedig épp Nirwan atyát kérték meg. Paptársa, Santiago Qeumada meséli el a történetet:

A történetről maga a ferences atya számolt be egy szentbeszédében, szentmise keretében, amit Bet Yalla-ban celebrált:

 

A tilalom miatt a légiközlekedés hiányában az egyetlen utazási eszköz az autó volt. Tervem szerint először Bagdadba, majd onnan Moszulba, szüleimhez utaztam volna. A sofőr elég rémült volt az akkori iraki állapotok miatt, emellett megkérdezett, hogy nem jelent-e problémát, ha egy három fős család is utazik velünk együtt? Semmi kivetnivalóm nem volt ez ellen. A sofőr egyébként keresztény volt, a család pedig muszlim. Amikor megálltunk egy benzinkútnál egy másik fiatal muszlim férfi megkérdezte, hogy ő is csatlakozhatna-e? Mivel még mindig volt hely, a sofőr őt is felvette.

Az iraki-jordán határon nincs átjárás napkelte előtt. Amikor feljött a nap 50-60 autó szépen lassan beállt a sorba és mi is folytattuk utunkat. Egy óra elteltével egy ellenőrzőponthoz érkeztünk és előkészítettük az útleveleinket. Amikor megálltunk a sofőr érezte, hogy baj lesz, „félek ettől a csoporttól” – mondta. Előtte az ellenőrzőpont katonai irányítás alatt állt, azonban egy iszlamistákból álló terrorszervezet a katonákat legyilkolva átvette az ellenőrzőpontot. Amikor odaértünk, elkérték az útleveleinket és ki kellett szállnunk az autóból. Az iratainkat bevitték az irodába. Ekkor a férfi visszajött és azt mondta nekem, hogy tovább folytatják az ellenőrzést, mi pedig mehetünk tovább az iroda mellett, ami gyakorlatilag már a sivatag volt. „Ám legyen – feleltem, ha kell, hát megyünk.” Nagyjából 15 percet sétáltunk, mire egy viskóhoz érkeztünk, amelyet mutattak nekünk.

Amikor odaértünk két maszkos férfi jött ki, egyikőjük egy kamerával és egy késsel a kezében, a másik szakállas volt és egy Korán volt a kezében.

Amikor odajöttek hozzánk, megkérdezték, hogy honnan jöttem. Mondtam nekik, hogy Jordániából, ezután megkérdezték a sofőrt is. A következő a fiatal muszlim férfi volt, aki csatlakozott hozzánk a taxiban; őt megragadták, kezét hátrakötözték és a késsel ott helyben megölték. Ezt követően az én kezeimet is összekötözték a hátam mögött. Majd a férfi azt mondta: „Atya, ezt az Al-Jazeerának vesszük fel. Szeretne mondani néhány szót? Kérem, ne tartson tovább egy percnél!” Azt feleltem, hogy nem, csupán imádkozni szeretnék. Erre kaptam egy percet.

Mindezek után a vállamnál fogva lenyomott a földre, úgy, hogy térdre ereszkedtem. „Mivel pap vagy, tilos, hogy a véred a földet érintse, mert szentségtörés az.” Ekkor elment egy vödörért, majd visszajött, hogy elvágja a torkomat. Nem emlékszem, hogyan imádkoztam abban a pillanatban. Hihetetlenül féltem és így szóltam Marie Alphonsine-hoz: „Nem lehet véletlen, hogy most is nálam van a kegytárgy. Ha az Úr fiatalon szólít magához, készen állok, de ha mégsem, arra kérlek, ne haljon meg más sem.” A férfi ezután megfogta a fejem, közben tartotta a vállamat és felemelte a pengét.

Pár másodpercig csönd volt. Majd így szólt: „Ki vagy?” – egy szerzetes, feleltem. „És mért nem tudok lesújtani a késsel? Ki vagy te?”

Anélkül, hogy válaszolhattam volna, azt mondta: „Atya, te és a többiek – menjetek vissza az autóhoz.” Majd elindultunk visszafelé, ahol az autó is volt. Attól a pillanattól fogva megszűnt bennem a haláltól való félelem. Tisztában vagyok vele, hogy egy nap majd meg fogok halni, de csak akkor, ha Isten akarja úgy. Azóta senkitől és semmitől nem félek. Akármi történik is, az a Jóisten akarata és Ő meg fogja adni hozzá az erőt, hogy cipeljem a keresztjét. Ami számít az a hit. mert az Úr gondját viseli annak, aki benne hisz.

(Az alábbi képen Szent Maria Alphonsine Ghattas koporsója látható és  Nirwan atya.)

Forrás: Aleteia

Ezt a cikket Dallos Bence önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha te is szívesen fordítanál, örömmel várjuk jelentkezésedet kapcsolat oldalunkon.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás