2017. 08. 03.

Neked hány okod van hálát adni?

Az egyik legnépszerűbb dicsőítő dal címe a következő: 10.000 indok – magyarul „Lelkem, áldd az Urat!” címmel lehet ismerős.  Nekünk vajon hány okunk van hálát adni Istennek? 

„Egyik reggel hallottam egy dalt, amiben az áll, hogy 10.000 okunk van, hogy áldjuk az Urat. Miközben hallgattam, feltettem magamnak a kérdést: „Nekem van 10.000 okom, amiért hálás lehetek?” Elkezdtem számba venni az áldásaimat: új napra ébredés, a gyerekeim, a feleségem, szüleim, testvéreim, feleségem családja és a gyülekezetet. Felidéztem a házakat, ahol eddig éltem, a ruhákat, melyeket hordhattam, és sok minden mást, amivel Isten gondoskodott rólam. Elgondolkodtam azon, hogy minden napra jut legalább egy ezekből az áldásokból. Az is egy áldás volt, hogy tegnap felébredtem, és a mai nap is egy ajándék Istentől.

Kiszámoltam, ez pontosan hány ok a hálaadásra. Harminckilenc évem alatt 39×365-ször ébredhettem új napra. Ez már 14.235 ok! Ha hozzáadok még 16 év házasságot, hogy egész életemben mellettem voltak a szüleim, továbbá minden napot, amikor nem ért baleset, valamint a gyermekeimmel, szüleimmel, testvéreimmel, rokonaimmal töltött napokat is, sokkal több, mint 10.000 okot találok, hogy áldjam az Úr szent nevét. Isten minden nap új módon mutatja meg kegyelmét és irgalmát.”

Forrás: csendespercek.hu

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás